Marosvásárhely Üzenete

Marosvásárhely Üzenete

Őszbe fordul már a város, elfáradtan megpihen

A Somos tető nagyot ásít, az öreg város így üzen:

—Gyertek lányok, gyertek fiuk, gyertek ide kölykeim

Kik még vagytok, itt és távol, hallgassátok szavaim!

Hadd meséljek én magamról, öreg Maros elviszi

Szavaimat messzi tájra, idegenbe, sírkövekre dúdolni

Hadd hallják meg, kiknek máshol porladnak el csontjai.

Hisz enyémek mindörökre Vásárhelynek lányai és fiai.

Behunyt szemmel mondom nektek, meggyilkolják fáimat

halál arat úgy, hogy többen vannak már ott kint a kő alatt

mint bent, s bár rendületlen itt vagyunk  és harcolunk

mint gyertyaláng a szélben, a sors kezében táncolunk.

Mert még láthatod a Vártemplomot, a körbefutó gyereket

Egyre üresebb a hajó, csak ünnepnapon töltik ki a helyeket

Mert még áll a napfényes Iskola utcában a vén zsinagóga

De kapuján rég rozsdás a zár, a lánc, nincs, ki olajozza.

S még állnak rendületlen a Bolyaik is, a mély titkon töprengve

Dimenziókon túlról nem árulhatják már el, jobb a végtelenbe?

Ó, álmodni akarok, mert csak álomban van meg a Hét Fa

Hol oly sok csók szállt el, vénült meg velünk a romantika

Csak álmomban van meg a Maros bár, Oroszlán, a Hargita

A Lila bár, a Tulipán, Ritz fürdő, muzsikus, egy jó zongorista.

Öreg vagyok már, gyerekeim, öreg, mint az örök idő

Nem tudom, de nem is mérem, korom hány esztendő

Örök utamat járom, a Kálvárián újra őszbe öltözök

Mint jó gazda, ki sokat látott, hideg télre készülök

De mindig lesz egy valami, mely sosem hagy megnyugodni

Gyerekeim akarom még egyszer mind magamhoz ölelni

Ezért kérlek, őszi szellő, vidd messzire szavamat

Keresd meg a nagyvilágban lányomat s a fiamat

S mondd el nékik, én itt leszek, várok rájuk végtelen

Könnyezek érettük, a Maros vize elviszi azt csendesen

És mondd el nékik végre, hogy mennyire fájlalom hiányukat

Sanyarú sors lett az enyém,

mert én mindörökké visszavárom az elveszített fiamat és lányomat.

Nyárádi Károly