Tavaszváró

Tavaszváró

Diadalmaskodik már a napfény, mire jégcsap könnye csordul

Pislákoló csillagok hajnalban mutatják már, az idő átfordul

Kövérek az aranyeső rügyei már, majdnem szinte robban

Ódon ház faláról pereg a mész, hangtalan lepattan

Iszapból korán előbujt bamba béka hunyorogva bámul

Siváran még hideg ez a világ, mely most szeme elé tárul

Hogy miért jött elő ilyen korán, ezt még ő sem tudja

Megmozdult benne is most valami, talán ez a gondja

Árnyas oldalakra menekült el a tél, rongyos a bundája

Onnan langyos szellő kergeti el, madárdal nyomába

Iszkol is fel hegyek közé, talán ott még berzenkedhet

Mérgesen rázza szakállát, mire a fenyők most összenéznek.

Százszor láttak ők már ilyet, hogy már foga nincs a télnek

Eddig sem törődtek vele nagyon, ezért már csak ránevetnek.

Nyárády Károly