- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2009. november 10., kedd

Bözödi Tó

Ha a bözödi tóról hallunk itt-ott, akkor mindenki, aki ismeri a történetét, a kommunizmus áldozataira, a nemzetiségeket szívből gyűlölő Ceausescu faluromboló diktátor gazemberségeire gondolunk. A majdnem kétszáz hektáros tó fenekén nyugvó Bözödújfalu örök szégyene marad az embertelen politikai rendszereknek. Ugyanakkor az azt követő úgynevezett demokrácia sem sokkal jobb a deákné vásznánál.  Hadd említsem meg, hogy a félig vízben álló egykori templom több mint húsz esztendeje állja a viszontagságokat, és senki, de senki nem tett semmit annak az érdekében, hogy szomorú sorsát elkerülje.


 Hajója összeomlott, tégláit és a torony cserepeit  a megmaradt falú felső részébe költözött cigányok elhordták, és csak a gerendázatot hagyták meg. Most már az is összeroskadt, és csak a torony zömfalai állnak. Néha a vízben, néha a szárazon. Mindez az utóbbi években, amikor már a vén gazembert kilőttek, és mindenféle nyugati emberbarátnak és a vallásosságtól felmagasztosult szent emberek seregének is szabad lett a tánc. Jöttek és láttak, sírtak és sopánkodtak, aztán mindenki elment dolgára. Illetve nem mindenki, mert az elkergetett falú fiai közt akadt igazi hazafi is, akinek nem csak a szája járt hiába. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a vénasszonyos sopánkodáson és nyavalygáson kívül egyéb nem lesz, a falú egykoron elszármazott fia, Sükösd Árpád 1996- ban egy nem mindennapi bravúrral kiemeltette a víz alól a falú első világháborús áldozatainak emlékművét, majd azt restauráltatva az egykori falú határában állíttatta vissza, a Bözödújfalu siratófala szomszédságába.







A templom azonban magára maradt. Sem egyházak, sem hagyományőrzők, sem politikusok, de még lelkes emberek sem igazán törődtek vele. Ha az Isten háza lenne, akkor törődjön vele a gazdája! Most még ott áll, még egy darabig, mint egy félig eltemetett halott csontos keze az ég felé mutatva, vádolva némaságában Istent és Embert egyaránt. Intő jel és keserű mementó mindenkinek! Múltnak és jelennek egyaránt.




Ezt a tavat nem a falú-rombolás program miatt találták ki. Gyakorlati haszna az akkori megfeszített ipari tevékenység keretében mutatkozott meg. A hosszútávú gazdasági fejlesztési program, a régió elmaradottságának felszámolása csak az ipari fejlesztés keretében volt kivitelezhető akkor is, és ez így van ma is. A környék egyetlen számottevő vízforrása a Kis-Küküllő, amelyiknek vízhozama még elég lett volna, de vízhozamának rendkívülien nagy ingadozása víztározók létrehozását tette szükségessé. A hatvanas években már elkészültek azok a tervek, amelyekben legalább két nagyméretű tározót szándékoztak a folyó felső folyásán létrehozni. Ebből az egyik, a Bözödújfalusi készült el, a gyulakúti hőerőmű hűtővízszükségletét, valamint a dicsőszentmártoni kerámia és karbid gyárak megnövekedett fogyasztását igyekeztek egyenletesebbé tenni. A 89-es fordulat után ezek az ipari létesítmények megszűntek működni, így a tónak csak az árvízvédelmi szerepe maradt fenn. Mindezt figyelembe véve, a tó tervezett maximális vízszintjét már nem lenne szükséges megtartani, lehetne az kisebb is! Annyira kisebb, hogy az éppen vízben álló templom ne legyen térdig vízben. Egyébként nyáron, nagyobb szárazság idején a templom és környéke szárazon van, és kempingezők sátoroznak mellette. Hogy máskor se kerüljön víz alá, és a jég ne rombolja, a víz ne áztassa, az csak egyszerű, adminisztratív intézkedést igényelne! Fél méterrel alacsonyabb tó, és máris teljesen szárazon lenne a templom. Csak ennyi, de húsz év nem volt elég ahhoz, hogy valaki ennyit is megtegyen. A rogyadozó templomért! Szájalni, siránkozni és képviselőket a környékről jövő szavazatokkal a parlamentbe küldeni azért kell, és ezt erkölcsi kötelességnek tartják. Jó, hogy vannak egyházi embereink az Európai parlamentben is, mert ott sok mindent el tudnak intézni, miközben itthon az üresen maradt templomok összedőlnek! És nem csak a térdig vízben állóak!
A mostani tó közben járja a saját útját, szépen-lassan üdülőteleppé lépett elő. Csinos villák sokasága veszi körbe a tó egy részét, a környező kaszálók és legelők helyén újabb házak, villák emelkednek ki. A villamos hálózat is terjed, és a civilizációs gondok is szaporodni látszanak. Közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz csatolták a területek nagy részét, de az adó bevasalásán túl, semmiben nem támogatták és ma sem támogatják az egykori pionírok törekvéseit. A tó partjára ezrével kiszálló turisták szeméthegyeinek gondját néhány szeméttároló konténerrel meg lehetne oldani, és persze néhány ökó-budinak is meglenne a nyilvánvaló szerepe egy ilyen helyen!
A kilencvenes évek elején valóságos halászparadicsom volt a tó. A legtapasztalatlanabb kezdők is foghattak itt kilós példányokat. Később, a megyei halász-vadász egyesület vette át a gondoskodást, ami abból állt, hogy nem idevalósi fajokat telepítettek a tó vizébe. Pontyot, süllőt, harcsát, paducot és pisztrángot is. Utóbbival behurcolták a furunkulózis nevű betegséget, amelyik néhány év leforgása alatt kiirtotta a tó teljes fejes domolykó, népiesen balind, állományát. Később dévérkeszeget telepítettek sikeresen, de a felelőtlen beavatkozás következtében többé soha sem lett olyan a tó, mint azelőtt. Ennek ellenére lehet sikeresen is horgászni itt, és láttam néhány igazán szép példányt kifogva, amelyik bármely horgásznak a becsületére válhatna. A legtöbb látogató azonban csak kikapcsolódni akar, elmenekülni a városból. Nyáron valóságos tengerparti hangulat van itt hétvégeken. Ezrével lubickolnak a tó vizében, napoznak, csónakáznak és este hatalmas tüzek mellett sütnek-főznek, isznak, énekelnek. Péntek délután már elkezdődik a migráció, és estére nem sok olyan hely marad, ahová egy sátrat fel lehetne húzni. A környék villái, nyaralói is mind megtelnek, és vasárnap estig tart a menet, mikor aztán mindenki, aki csak hétvégére szokott kiugrani, indul hazafelé. Estére elcsendesül a vidék, s csak a szemét és hulladékhegyek mutatják, hogy eltelt egy hétvégi kirándulós hadjárat.
Az évek során nagyon sokszor sátoroztunk a tó partján a barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal. Kezdetben gond volt, hogy kihurcolkodjunk, de aztán megvolt az első kocsink, mire reneszánsz lett a nyaralás. Később évekig nem jártunk ide, mert másfelé tanyáztunk, de mostanában megint visszaszoktunk, mert egyrészt a lakókocsival másképpen lehet nyaralni, és viszonylag közel van Marosvásárhelyhez is.
Persze, ha én kirándulni megyek, akkor az azt jelenti, hogy a fél házat odapakolom. Mindig vita volt ezért, de most már nincs, mert mindenki tudja mára, hogy nekem van ilyenkor igazam. Minden van, ami kell, és az is, ami talán senkinek sem kellene, ha egyáltalán az eszébe jutna! Ezért senkit nem érhet csak kellemes meglepetés, és ezt jó tudni.



A legfontosabb a villamos energia! Ha az van, akkor minden van! Telefon, internet, televízió. Igaz, hogy ezek nélkül nagyon jól meg lehet lenni, de ha kellenek, akkor jó, ha kéznél vannak. Villanyt nappal gyűjtöm össze fotovoltaikus napelemmel akkumulátorba, és onnan használjuk fel bármire, ha kell. A hűtőszekrény propán-butánnal megy, és főzni csak a kávét szoktuk a lakókocsi aragázán. A többi sütés-főzés kint a rostélyon az üstben, a bográcsban történik. Ilyenkor mindenki bemutathatja, hogy mit tud! A legtöbben kommentálni és enni, de ez nem baj. Én szeretek főzni, és sütni is. Bográcsban gulyást, halászlét, hallevest, bármit megfőzök. A húsokat is én szoktam sütögetni, miközben mások az italról gondoskodnak. Ezzel nincs is gond, mert mindenki azt csinál, amit éppen szeret, vagy amihez ért.
 A táborozás lelke mindig az esti tűz szokott lenni! Aki egyszer is kifogta, hogy nyári éjszakán a tűz mellett üldögélve elbeszélgetett bármiről, és hanyatt feküdve az égbolt csillagjainak milliárdjait meglátta, az mindig arra fog vágyakozni, hogy újra megtehesse még egyszer.




Közeledik a reggel. A ritka képen a Vénusz, az Esthajnalcsillag sarlója látszik keleten. Fölötte a Mars vörös korongja. Balra tőlük a Fiastyúk csillaghalmaza figyelhető meg a derengő égbolton. Ilyen látványért érdemes volt fennmaradni hajnali négy óráig.



Az éjszaka titokzatossága, a sötétség sejtelme, az éjjeli csend rejtelmes neszeinek a megtapasztalása mind-mind olyan élmény, amelyet egy életen át kergetni lehet, de betelni velük soha sem lehet igazán. Néha egész éjszaka kint maradok a parton, és figyelem az eget, a tavat. A hajnali órák közeledtével, az énekesmadarak kezdenek ébredezni, és a napfelkelte sokszor valóságos ünnep. Annyira szép és magasztos néha, hogy szájtátva állsz a látványtól és azt hiszed, hogy csak álmodod az egészet. Mindig párás és ködös a tó fölött a levegő hajnalban, ha szép az idő, és csak hét-nyolc óra körül száll fel a pára, de akkor olyan látványban van részed, amit soha sem fogsz elfelejteni. A magas dombok közé egyszer csak meredeken bevág a napfény, és a hirtelen felmelegedett levegő örvényleni kezd. Pillanatok alatt sűrű ködbe burkolózik minden. Minden vizes lesz, a ruhádból csöpög a víz. Az eget látni nem lehet, csak a sűrű ködöt, amelyik egyik pillanatról a másikra hirtelen felszáll, és a nap teljes pompájával bevilágítja az egész tavat. Egész sereg vadmadár kap ilyenkor szárnyra, zajosan üdvözölve a fenséges napot.




 Kezdődik egy új nap. Van, aki kávét főz, van aki morcosan alszik még, és van aki Unicumért könyörög. Ilyenkor nem illik senkire rászólni, senkit sem szabad megbántani, mert ilyenkor mindenki érzékeny, és nagyon emberevő kedvében van. Ezt nevezik másnaposságnak! Hamar elmúlik az Unicumtól, de a legjobb egy alapos lubickolás és utána egy forró kávé!
Nagy gond szokott lenni, ha ilyen csodálatos reggel helyett, szeles, esős időre ébredsz. Ha teheted, délig ki se dugd a képedet, mert megbánod! Akkor is csak azért, hogy morogj valamit az orrod alatt, az időjárást emlegetve. Ha ez nem használ, akkor van könyv, kártya, tévé, rádió és ha ez sem használ, akkor keress valakit, akivel megoszthatod a kulacsod tartalmát.



Zuhogó esőben, utolsó napon. A csapat végsőkig kitartó csoportja.

A legkeservesebb dolog, mikor hosszabb idő után elkezdődik a csomagolás, és a sátor bontása. Ilyenkor a legszívesebben otthagynék mindent, és világgá szaladnék. Mikor már elindultam, úton vagyunk hazafelé, akkor már nincs gond, de addig nagyon keserves szokott lenni. Ezt az utóbbi részt, ezt valahogy még tökéletesíteni kellene, de hiába, eddig még nem sikerült. Ettől eltekintve, holnap indulnék egyet tekeregni, ha lehetne!


9 megjegyzés:

Spartacus írta...

Nos Karesz,nem is tudom,hogy mikor volt utoljára ilyen érzés bennem,mint most,hogy e sorokat olvasom,és közben eszemben jutnak a régi idők,amikor még minden az eredeti állapotába volt(mármint Bözöd falú még a helyén volt épen,és egyben).Én nem vagyok bözödi származású,de oly sokat olvastam erről a falú tragédiáról,hogy már-már a saját szülő falumnak tekintem néha.Mondom,hogy csak néha,mert azért mégsem Bözöd a szülő falum.Egyszerűen ez a történet megdöbbentő,és mélységesen szomorú.Be is fejezem,mert mindjárt kicsordul a könnyem,és újra csak jól felhúzom magam.

Nyárády Károly írta...

Van egy hagyományos pontatlanság, ami ma már senkinek sem tűnik fel, annyira rögződött a köztudatban. Mindenki Bözöd-i tavat emleget, az elárasztott falú nevére utalva. Itt van a hiba, mert Bözöd, mint falú ép és egészséges, és alig 300 méterre van a tótól egy közeli völgyben. Az elárasztott falú neve Bözödújfalu, és néhány magasan fekvő, falú-végi ház kivételével, ténylegesen a tó vize alatt fekszik.
Spartacus hidd el, van feltámadás itt a földön is, mert a tó környéke annyira felkapott lett, és annyi új ház és modern villa épült, hogy az új település méreteiben vetekszik a régivel. Az egykori gazdák és azok leszármazottjai áron felül adták el őseik egykori földjeit, a legelőket, a kiszáradt gyümölcsösöket, de még a semmire sem használható szakadékos-ingoványos területeket is. Ezek a területek soha sem cseréltek volna gazdát ilyen céllal, ha nincs itt a tó.
A semmiből kinőtt turisztikai forgalom jótékony hatással van a szomszédos Bözöd falú kereskedelmére és Erdőszentgyörgy is szép szeletet kanyarít magának.
Most ez jó, vagy rossz dolog lenne? A hasonló, környékbeli, de távolabbi falvakban, ahonnan nem kergették el a kommunisták hasonlóan az őslakóságot, ott a mostani, a cinizmusával semmiben sem lejebvaló demokrácia tette be az ajtót. Elvándorolt fiatalok, omladozó házak, kiszáradt kutak, düledező sírkövek. Néhány tébláboló fátyolos szemű öregember, pislákoló mécses utolsó lobbanása.
A tehetségtelenség tragédiája, az elvesztett jelen és a kilátástalan jövő riasztó kilátástalansága mindenfelé.
Az egykori Bözödújfalu csak látványos mementó ebben a pusztulásban az omladozó templom tornyával! Egy mesterségesen felgyorsított folyamat eredménye, de globális kép a jövőről.
Ez az igazi tragédia!

Spartacus írta...

Teljesen igazad van abban,hogy nem Bözöd falúról van éppen szó,hanem Bözödújfaluról kellene ez ügyben beszélnünk,de én igazán azt sajnálom,hogy milyen módon lett ennek az élő falunak a vége.Mint azt gondolom sokan tudják,amiatt hogy emberek el kellett hagyják a házaikat,és egyben mindenüket,tehát voltak olyanok is akik nem tudták ezt az egészet feldolgozni,és inkább az öngyilkosságot választották.Karesz,gondolom már észre vetted,hogy szinte mindenről egyformán vélekedünk,de most azt kell,hogy mondjam nem tudom,hogy melyik a jobb(vagy rosszabb),hogy a meggyilkolt falú helyére egy tó létesült,amelynek hatására a tó környezete benépesült(gondolom,hogy nem csak magyar ajkú emberek vásároltak ott telkeket,és építettek rá ingatlanokat),vagy az lett volna a jobb,ha minden megmarad a régi formájában,de az a pár ember nem kell az öngyilkosság útját válassza?Ez számomra egy örök dilemma marad.Lehet,hogy engem egy kissé elragadott a nosztalgia,és a ragaszkodás a röghöz,de ez már csak ilyen dolog.Amúgy lehet,hogy mégis csak neked van igazad Karesz,de én még egy kicsit rágódnom kell ezen az ügyön.

Névtelen írta...

Ami az egyik ember számára létfontosságÚ vagy nagyon kivánatos,az kinos rabságot jelenthet a másiknak.,,(talán)Méliusz József
Ezek a gondolatok jutottak eszembe amikor elolvastam a cikked.Bözödújfaluban születtem 69-ben öreg szülők negyedik gyermekeként. JÓ volt olvasni a véleményed eggyüttérzésed és jó volt a képeket is nézni.Újra láthattam szülőházam a felszegen,nagyszüleim kékre meszelt házát,a hátéren csillaghegyet,tilalmast a TÚLVIZET ,AZ ÓVÓDÁT ,iskolát templomokat,a fahidat s falustársaim otthonát.Eleven képeket is láttam .Láttam papokat,a tanítót ,szekusokat ,megjelentek keresztszüleim,rokonok ,barátok jó emberek.A csillagos égről eszembe jutott édesapám (pontosan tudta hány óra a csillagok állásáról)....Sorolhatnám de ezek az én élményeim a (székely bácsi szerint ez az én bajom)
A tó nevével kapcsolatba írtam valamikor a népújságba... Megprobáltuk a névadást de elutasítottak,elutasítottak úgy ahogy manapság is elutasítanak egy embert az eggyik ajton kiküldik és beküldik egy másikon, onnan meg visszaküldik az elöbbihez...

Én tudom,hogy van örökélet.Sajnos
a globalizált világ úrai ,több kárt tesznek az összes erdélyi lakossal, mint ami velünk történt Bözödújfaluba.Mi megtanultunk valamit... megtanultuk,hogy MINDEN ELMULIK, MINDEN ELMULIK és mikor majd menni kell akkor a gyűjtött cokmokból semmit sem vihetünk magunkkal. Megtanultam hogy vigyáznom kell a mellettem lévőre,még akkor is ha ellenségem.
KARESZ szivesen látlak szülőházam helyén vagy nagyszüleim házába(az a kék kőház a domb tetején)autóval megközelíthető.
Tájékoztatlak,hogy minden év aug első szombatján falutalálkozot tartunk.jővőbe csütörtöktől-szombatig sátortábor gyermekeknek és felnőtteknek.falujárás szellemiség ismertető.ADDIG IS MINDEN JÓT KIVÁNOK. Szombatfalvi ISTVÁN HÁRMASFALU .

Nyárády Károly írta...

István barátom én mindig mondogatom azt, hogy senki sem különálló sziget! Úgy hogy nem csak a te bajod lenne! A MI bajunk! Ha nem lenne az, akkor ezen a blogon is csak olyan írások jelennének meg, hogy milyen szépen beszélt Markó Béla és hogy mindenkinek kötelessége elmenni és a magyar összefogás-ra szavazni! Esetleg lehetne olyan is, hogy keményet ment a gyomrom máma féle témákat dobjak fel.
A Népújság pont ilyen fajta pártorgánum, mint amilyen Vörös Zászló korában is csak egy átkozott párt szócsöve volt. Ezt soha sem nőtte ki, mert ahogy váltottak az elvtársak, úgy váltott a seggnyalók csapata is új hátsókat, amelyeket aztán fényesre nyaltak az évek során. Ennyit tudnak! A szenzáció érdekli őket, a lényegi kérdések megoldása nélkül. olyan szerepben tetszeleg, amelyet soha sem volt képes ellátni, de nem is volt soha ez a szándéka! Ezzel a sikkasztással megfosztotta a megye magyarságát egy olyan sajtótól, amelyik reálisan képes lett volna képviselni a Nép Szavát, gondját. Jó cikk volt a tóba eltemetett falú tragédiája. Minden van itt, amire a szenzációhajhász média lecsap. Horror, vízalatti falu, elárasztott sírhelyek. Elűzött emberek! Ezt egyszer, kétszer elmondták, s akkor mehetünk tovább! Lássuk, ezen a héten ki erőszakolta meg az anyósát, miután hatba vágta az apósát! A Nép? Az olvassa a saját Újságát! Hogy mi legyen benne, azt az abba naponta firkálók mondják meg a saját szűk érdekükben.
A jövő évi sátorozáson ott leszek, de addig még sok víz fog oda összegyűlni, hogy elfedje a még több könny tengerét.

Névtelen írta...

Örömmel várunk,ha érzel indittatást és beszélnél a gyermekeinkhez(pl az élet dolgairól vagy valamilyen érdekes témáról szivesen vennénk)A csillagvizsgálóba is nagy élmény lenne belekukkintani...SZ István

Nyárády Károly írta...

Azt gondolom, hogy a mesélős résszel nem lenne gond részemről :-D
A csillagvizsgálós izé az már nehezebb kérdés. A tó és környéke erre egyáltalán nem jó hely. Szűk a horizont is a környező dombok miatt, de a tó hőkapacitása okozta légmozgások élvezhetetlenné teszik a megfigyeléseket. Sok a pára is, és a műszerek használhatatlanok lesznek percek alatt. A legjobb idő a műszeres megfigyelésekhez inkább az ősz és a tél, mikor sokkal több a tiszta égbolt is , és a légkör is nyugodtabb.
Előadást persze lehet tartani a csillagokról és ezernyi más egyébről is, de a műszeres megfigyelést nem igazán érdemes tömegeknek rögtönözni, mert kiábrándító eredmények születhetnek.

Névtelen írta...

a tokombe nekem csak ne meltasd a marko belat bocs de akaratal irtam igy ki az a marko ember hat nem ember hanem egy tokig joletben elo volt segnyalo es most seggnyalt..

Nyárády Károly írta...

Hogy markó béla egy senki, én ezt már sokkal régebbről is tudom! Ebben egyet érthetünk! Csak az lenne még a gond, hogy hol a tökbe esett itt, az ő személyiségéről magasztaló szó?