- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2010. szeptember 18., szombat

REKVIEM - Molnár István Emlékére

A mai napon kísértük utolsó útjára kedves barátunkat, Molnár Istvánt Udvarhelyen, a Szent Miklós-hegyi ravatalozóból. Eltávozó ismerőseink, barátaink, rokonaink halálukkal mély nyomokat hagynak lelkünkben, s bármennyire is igyekeznénk továbblépni ezután, kiderül, hogy ez valójában lehetetlen dolog. Minden alkalommal megtanulhatjuk, hogy valójában önmagunk egy részét is mindig odatemetjük az elhantoltak mellé. Így van ez, mert bár végtelenül sokan voltunk, vagyunk és talán még leszünk, valójában egyek vagyunk. "Senki sem különálló sziget!" és "Ne kérdezd, kiért szól a harang!.." mert " Érted szól!"
István barátunk hosszan tartó betegség áldozata lett, de ha egy másik barátom szavait idézem, akkor ez úgy történt, hogy István megegyezett az Úrral. Emberként túl nagy terhet cipelt már, s az Úr levette válláról a terhet.
István barátom, ha már felértél a Hadak Útjára, és este összeültök őseinkkel a tűz köré, megbeszélni Nemzetünk nagy gondjait, vess egy pillantást arra a kis fényre is itt lent, mely az emlékedre gyújtott gyertyából száll fel Hozzád, e néhány sor kíséretében.


Utolsó Szó


Előttem most egy halvány gyertya lángja ég
Emlék már, kit elengedett föld és befogadott ég 
Kinek hangját hallom még, és arca földereng
Emlékén a jó barát egy pohárral most elmereng 

Egy jó barát, kit ma kísértünk utolsó útjára
Kinek ma tettünk először virágot hantjára 
Kinek tiszteletére ma szóltak bús gyász szavak 
Kinek utolsó útján álltak ma dísz-sorban férfiak 

Lélekharang hangja kondul, gally hull alá dörögve
Elválunk lassan most sírva, de velünk leszel örökre! 
Őszi szél kap gyászszalagba, s integetve búcsúzik 
Galambcsapat röppen égen, s talán velük utazik 
Együtt szárnyalnak fel oda, hol már minden szikrázik
Galambszárnyú angyalok a lelkét fel az égig kísérik. 


 István Barátom, nyugodj békében! Én nagyon remélem, hogy egyszer majd találkozunk még, valahol, valamikor, de addig nagyon fogsz hiányozni! Isten veled!

9 megjegyzés:

Vörös liliom írta...

Az elmúlás az élet természetessége, mégis megriadunk, mikor szembe találkozunk vele, Kedves Károly... mégis, ez a gyönyörű, szívet érintő megemlékezés, immár verssé nemesülve, örökre megmarad.

Spartacus írta...

Én nem ismerhettem a barátodat Karesz,de amily módon megemlékeztél róla,az nemes lélekre vall,és gondolataid,érzéseid versbe foglalva,csoda szépek,és felemelőek.Úgy érzem most mintha én is búcsút vettem volna egy embertársunktól.Az Égi nagyságok ügyeljenek rád István,nyugtod legyen békés.

Karesz írta...

Kedves Liliom, köszönöm kedves szavaidat, mert bevallom, igazán rám férnek a simogatások. Köszönöm szépen még egyszer.
Kedves Spartacus, István barátom, egy igazi jófiú volt. Családias, feleségét szerető, fiait imádó. Jó szaki, sok-sok ismerőssel. Jókat mulatoztunk, viccelődtünk, és most odaálltunk a koporsója mellé. Keserves dolog, soha ne kelljen másnak ilyet tennie!

Isha Shiri írta...

Hello! I'm glad you follow my blog about charity and love. Thank you!

I loved your posts.

Friendship is very important in my culture, if you want to read about:

http://ishashiri.blogspot.com/2010/03/importance-of-friendship.html

I wish you peace.

zicin írta...

István Barátom, nyugodj békében! Azt is èn nagyon remélem, hogy egyszer majd találkozunk még, valahol, valamikor, de addig nagyon fogsz hiányozni! Isten veled!

niqoe írta...

Fajdalmasan szep sorok.Sokat elarul az itt maradorol.A tavozorol.Konnyet csal a szemembe.Vajon miert..?Kiert?Koszonom.

Karesz írta...

Zicin piacevole, vi ringrazio molto!
Niqou, talán azért fáj, mert említettem már, csak "MI" vagyunk, és akkor nincs is olyan sem, hogy "KIÉRT".
Hogy miért? Ki lenne az, akinek ne lennének fájdalmai?

Magdi írta...

Kedves Karesz!
Az elmúlás elfogadhatatlan az emberi szívnek, csak a tudat látja be, hogy ez az élet rendje.
A születés pillanata, a halál kezdete. Fogadd őszinte szeretetem és együttérzésem.
Szeretettel.Magdi

Virag írta...

Megható ez az utolsó üdvözlet, még egy bizonyíték arra, hogy mindig a jók mennek el.
Remélem, hogy valahol a szivárványon túl az eltávozott lélek megtalálja örök nyugalmát, az itt maradottak pedig a vigasztalást.

"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek.
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek."
(Juhász Gyula)