Lehullott az első hó, és lett is belőle árvíz. Városomban kb. két óra hosszat tartott a pár centiméter vastagságú hóréteg, és azóta is csak licslocs van mindenfelé. Nem úgy a magasabb régiókban, mert ott már igazi tél van úgy, ahogyan az illik. Nagy az év végi hajrá, de egy téli kiruccanást nem lehet elszalasztani, mert az első hó, az mindig új élménynek számít.
Mint mindig, ezúttal is magammal vittem a kamerát, és sikerült is megörökítenem, hogy az otthoni feszültségeinket miképpen szokás minálunk levezetni. Íme, a képsorokban megörökített cselekmény, mikor asszonyom és a lányom egymásnak esnek, és elrendezik a korábbi sérelmeiket. Nekem nem maradt más hátra, minthogy nézzem és örvendezzek, hogy ezúttal nem velem bajlódnak.
Itt még nem látszik semmi, széles a mosoly.
Aztán Emikébe belebújt az ördög. Látszik rajta, hogy kötözködhetnékje van.
De hogy lehet így havat tolni a levegőbe? Látszik, hogy a Harry Potter-en nőttek fel.
Csakhogy a Birodalom Visszavág idején is nőttünk fel néhányan.
És íme, a végeredmény! Visszaállíttatott a szülői tekintély!
Most otthon egy darabig csend lesz, de én már azon gondolkodok, hogy a következő kiruccanás alkalmával hová vigyem őket? Egy paint-ball lövöldözős arénába, vagy valami roncsderbire?
13 megjegyzés:
Aranyosak :))
Paint-ball!!!!!!!:-)))
Látom hagyod érvényesülni a hölgyeket:))
A kamerát direkt magadnál tartottad, hogy megvédjen a hógolyótól?:))
Sziasztok! :-)))
Hát igen! Nekem mindig kívülálló szerepem szokott lenni, de ez mindig is így volt. Abszolút kisebbségben nőttem fel, két lánytestvérem közt. Apám okosan kivonta magát a dolgokból, nekem pedig kuss volt, de nagyon. Most két nő mellett megint csak én vagyok kisebbségben, és még a kandúr is velük tart. Ha feleségem nincs itthon éjjel, mint például most is, be sem jön a hálószobába. A lányom párnáján alszik az áruló, de bezzeg máskor mindig itt van és pofátlanul a kettőnk közé szokott befeküdni.
És tényleg, vajon a kamera miatt nem dobálóztak velem is? Ki tudja?
Bezzeg rögtön eszükbe jutok, ha ilyenek vannak, hogy: -apu, nézd meg a mosógépet, mert nem centrifugál rendesen! -Apu, a mikrohullám nem indul, a meleg víz hideg, a csap csepeg, a Windows lefagy, a kedvenc porcelán eltört, a porszívó serceg, a tévének elment a hangja, és -apu, nincs valami aprópénzed? Akkor a darabos is jó, mert éppen láttam egy jó cipőt, egy farmert és egy kabátot! Na persze, és - Apuci, nem fog a fékem, illetve, igen jól fog, leereszkedett a kerekem és a féklámpa sem ég. Elvettem a másik kocsi kulcsát, és a hitelkártyádat is magamhoz vettem. Mondtam volna hamarabb, de reggel nem akartalak felkelteni! Olyan édesen aludtál...Szia és puszillak! - és mindezt már telefonon, hogy legyen teljesen mindegy!
Ennyi jutott most eszembe, és akkor most kedves Lili, te döntsd el, hogy mennyire jó nekem az, ha néha megfeledkeznek rólam, és olyankor csak egymással vannak elfoglalva. :-)))))))))
EZ nagyon tetszett :)) és közben elképzeltem a többi részletet is, a hangokat is! ...azért Lilinek igaza van, jobblak láttad inkább kivonni magad, és a háttérben maradni :)))
Karesz, azért szerintem Neked is eszedbe jutnak, ha jól esne egy jó meleg tea, egy isteni ebéd, egy kivasalt ing vagy mi egyéb, nem? :) Így kerek :)
Virágnál a pont, Te szegény elnyomott férfi:)))
Hello, Hello
Szerelem a blog!
Soha nem látott havat!
Élek Brazíliában, egy trópusi országban Áldja meg az Isten, és gyönyörű a természet!
Gyere vissza, hogy a blog és én megyek!
Ölelést Brazíliából,
Aracy Crespo
Aracy querida, a minha resposta para o seu blog.
Nagyon klasszak a képek,és jó látni,hogy még vannak olyan családok,amelyek a normális mederben csörgedeznek.Veled ellentétben nekem fiú testvéreim voltak,és ráadásul egy nem túl nagy faluba nőttem fel(és ezt azért érdemes kiemelni,mert mint tudjuk a falvakban egy kissé erősebb a konzervateizmus a városokkal szemben),és így minden férfi és női munka nekünk jutott,mert nem várhattuk el,hogy Édesanyám négy férfi után végezzen el minden házi munkát.Ne is törődj Karesz a női túl uralommal,mert nincs ezzel semmi gond.A hölgyek úgy is tudják,hogy meddig feszíthetik azt a bizonyos húrt,persze te is kellesz ahhoz,hogy nehogy túl feszítsék.Elmesélek egy kis történetet a gyerek koromból.Szinte minden nyáron Jobbágytelkén(egy kis Nyárád menti falú)töltöttük a nyári iskolai szünidőnket.Az ottani rokonság,akiknél tartózkodtunk ízig-vérig földműves emberek voltak.A férfi ember minden hajnalban mikor elindult a mezőre dolgozni,érdekes hangsúllyal a következőket mondotta az asszonyának:Magdus pontosan délben ott legyél az ebéddel,mert különben tudod......és felemelte a sütőlapát nagyságú tenyerét,és a füle mellett előre-hátra lóbálva mutatta az asszonynak,hogy mi is lenne a szankció,ha ez a művelet elmaradna.Az asszony soha nem késett el az ebéddel,és a férje soha egyetlen újjal nem bántotta az asszonyát.Ez nem szántam semmilyen tanulságnak,csak egy kedves emlék sejlett fel bennem.
Üdv Karesz barátom!
Tetszik a beszámoló a kiruccanásról,jók a képek csak irigykedem annyira gyönyörü fehér volt minden:)
Én is kilinkeltelek:) kösz a klikket a másikon:)
Spartacus barátom, Jobbágytelkét ismerem, jártam arrafelé egyszer filmet forgatni a legendás tánccsoportról. Tényleg! Megvan még az a hagyományos tánccsapat, mert bár jártam a környéken azóta, de senki ismerőssel sem találkoztam? Akiket ismertem, azok mind kivándoroltak valahová a nagyvilágba.
A Magdus asszonyság sorsát nem irigylem, mert zsigerből idegesít mindenfajta nők ellen irányuló kanos erőszak. Amelyik férfi nem fér a bőrében, és verekedhetnékje van, az keressen egy magához méltó vadbarmot, és bunyózzanak orrvérzésig. Oda üssön aki bátor, ahonnan biztosra veheti, hogy méltó válaszra számíthat. Megjegyzem azonban, hogy volt "szerencsém" olyan nőhöz, akitől egy idő után nagyon úgy éreztem, hogy néha erősen nagy nyaklevest tudnék neki adni! Mindig ennyiben maradtunk, mert soha nem került tettlegességre sor. Na és idetartozik még az is, hogy ismertem olyan nőt is, akivel én soha a büdös életben nem merészelnék kikezdeni. Vagyis, ha kikezdenék, néhány fogamat biztosan kiverné, és bizonyára örvendenék annak, ha csak ennyivel megúsznám a verekedést.
A jobbágytelki tánccsoport már sajnos csak a múlté,mint az én emlékem a bunyós rokonról(aki persze soha nem ütött,csak ugatott),mert az öregek már nem bírnák az iramot vagy már nincsenek az élők közt,a fiatalabb generáció pedig mint ahogyan azt te is említed,a világ minden táján szétszóródva élnek.Amit meg most írok az nem tartozik a témához,de már nagyon szeretném ha személyesen is találkoznánk ebben az életben,mert ahányszor haza utazom mindig úgy elröpül az idő,hogy igazából még felét sem tudom elérni azoknak a terveknek amiket még indulás előtt szövögetek.Olyan is volt mostanában,hogy otthon voltam,de nem hívtalak fel,mert nem akartalak zavarni(tudod:nyár,nyaralás meg minden).Ígérem,hogy a következő alkalommal,ha otthon leszek minden képen fel foglak hívni.
Megjegyzés küldése