- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2011. április 14., csütörtök

Valami, ami a Legvégén sem Hal meg!


Remény


Az élet nem álomszép, durva és kemény
És csak hálni jár bele néha kis remény
Mert nem szép, nem jó, és nem képregény
S ki tükröt tart most eléd, az vagyok én.

Soha ne azt szeresd, ami most nincs
Ne azt keresd, ami csak mesében kincs
Az élettől vágyaid megkapod korlátlan
De hozzá gondjaid sora is számtalan.

És ne feledd! Soha nincs túl késő, addig, míg élsz
Mert semminek vége nincs, míg szenvedsz, míg félsz
Megy a nagy játszma, s ha egyszer a túlpartra érsz
Csak reméled azt, hogy ott majd a nyugvásra térsz!


Nyárády Károly

14 megjegyzés:

Spartacus írta...

Találó,mindennapi,és örök életű igazság rejlik e sorokba,Karesz barátom.Soha ne hagyd abba a kreatív írásaidat,mert nagy élvezettel olvasom minden egyes sort.Köszönjük!

Nagy Farkas Dudás Erika írta...

Tetszik. Igaz.

MJ írta...

Igazságod vagyon! Azt kell tudni szeretni, ami van.

Nyárády Károly írta...

Akkor jó! :-)))
Köszönöm az elismeréseket!

Névtelen írta...

so beautiful... i love it.

take care.

autumn írta...

Csodás vers! Köszönöm, hogy olvashattam!

éva írta...

itt jártam és olvastam:)

Magdi írta...

Nagyon szép vers kedves Karesz:)
Ha lesz időd nézz be a blogomba.
Vedd át a neked is szóló, szeretettel adott ajándékomat.
Magdi

dzaro írta...

A good poem!
I strongly believe that life is beautiful ..
I'm sure you also felt the beauty ..
but sometimes life is not beautiful enough ..
but we are convinced, because after the pain will come incredible beauty ..

greeting from Indonesia..!!

From Broadway írta...

that's a really nice picture you've used!

ÉvaZsuzsanna írta...

"-…kívül és belül:
poklosan örvényült, háborult világ,
de a remény sohasem meghaló,
ha minden utolsó szalmaszál
ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!"

Nagy Gáspár

Zana írta...

Olá!

"AS COISAS
Jorge Luis Borges

A bengala, as moedas, o chaveiro,
A dócil fechadura, as tardias
Notas que não lerão os poucos dias
Que me restam, os naipes e o tabuleiro,
Um livro e em suas páginas a ofendida
Violeta, monumento de uma tarde,
De certo inesquecível e já esquecida,
O rubro espelho ocidental em que arde
Uma ilusória aurora. Quantas coisas,
Limas, umbrais, atlas e taças, cravos,
Nos servem como tácitos escravos,
Cegas e estranhamente sigilosas!
Durarão muito além de nosso olvido:
E nunca saberão que havemos ido."

Vörös liliom írta...

Ha írsz - mindig súlya van, Kedves Karesz! Nagyon szép, tisztán végigvitt gondolat.
Rég nem láttalak...remélem, nem esett bajod!

Ölellek...

kaisu marjatta írta...

Nagyon érdekes vers .. ad okot, hogy ötleteket az emberiség ..