- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2013. augusztus 21., szerda

Túl az Illúziókon



Túl az Illúziókon


Én már annyiszor láttam úgy bálványt leomlani
hogy számolni sem tudnám és könnyet sem ejteni
nem vagyok képes már és vágyat sem úgy elfojtani
hogy annak a romjain ne tudnék ma én már nevetni

Inkább behunyom szemem,
mert láttam a vergődést, a kínt és a csalfaságot
Láttam a vért és a nyomort, s a hazug igazságot
mellyel magyarázni lehetett mindezt a gazságot
hogy jogos volt a jogtalan, ha volt hozzá nagyságod

Inkább befogom fülem,
mert ezerszer hallottam a hamisan prédikálok nagyjait
A hitszegő papok szavát, kik áldották a tankok ágyúit,
Kik lehajtott fejjel szolgálták ki a sötétség angyalait
majd utána könnyekkel hantolták el a szavaik nyomait

Inkább befogom a szám
mert ha elárulom a titkom és valahogy kiöntöm lelkemet
azzal azok titkát mondom el, kik ezért bevernék fejemet
kivágnák nyelvemet, s örök gyehennára ítélnék lelkemet
mert nagy bűn az Igazság, melyért a keresztre feszítenek.

Ezért is szégyellem magam
mert nevetnem kell, és már nem tudok hangosan tiltakozni
ha oly tanítót láthatok-hallhatok, ki az Igét hivatott kihirdetni
ám csak mételyezett szavakat szór, és nem tudja, de nem is érti
építője és sírásója is a Jövőnek, így egyben, sosem tudsz lenni.

És akkor már csak nevetek.
Nevetek, de keserűen, és csak úgy, ide-oda tekintgetve
a kutakodók szemét ezzel, ha lehet, úgy ki és elkerülgetve
hogy ne lássam már meg abban azt a tükröt felvillanni
Melyet ők nekik sem könnyű már ezután csak így elém tartani.

Nyárády Károly