Túl az Illúziókon

Túl az Illúziókon

Én már annyiszor láttam úgy bálványt leomlani

hogy számolni sem tudnám és könnyet sem ejteni

nem vagyok képes már és vágyat sem úgy elfojtani

hogy annak a romjain ne tudnék ma én már nevetni

Inkább behunyom szemem,

mert láttam a vergődést, a kínt és a csalfaságot

Láttam a vért és a nyomort, s a hazug igazságot

mellyel magyarázni lehetett mindezt a gazságot

hogy jogos volt a jogtalan, ha volt hozzá nagyságod

Inkább befogom fülem,

mert ezerszer hallottam a hamisan prédikálok nagyjait

A hitszegő papok szavát, kik áldották a tankok ágyúit,

Kik lehajtott fejjel szolgálták ki a sötétség angyalait

majd utána könnyekkel hantolták el a szavaik nyomait

Inkább befogom a szám

mert ha elárulom a titkom és valahogy kiöntöm lelkemet

azzal azok titkát mondom el, kik ezért bevernék fejemet

kivágnák nyelvemet, s örök gyehennára ítélnék lelkemet

mert nagy bűn az Igazság, melyért a keresztre feszítenek.

Ezért is szégyellem magam

mert nevetnem kell, és már nem tudok hangosan tiltakozni

ha oly tanítót láthatok-hallhatok, ki az Igét hivatott kihirdetni

ám csak mételyezett szavakat szór, és nem tudja, de nem is érti

építője és sírásója is a Jövőnek, így egyben, sosem tudsz lenni.

És akkor már csak nevetek.

Nevetek, de keserűen, és csak úgy, ide-oda tekintgetve

a kutakodók szemét ezzel, ha lehet, úgy ki és elkerülgetve

hogy ne lássam már meg abban azt a tükröt felvillanni

Melyet ők nekik sem könnyű már ezután csak így elém tartani.

Nyárády Károly