Vigyél haza!

Vigyél haza!

Ó, kedves, ha a zongora szól lágyan, a karodba bújok
akkor csak álmodni szeretnék, mert én tőled elhullok
a lágy kebled ölén akkor én csak terólad ábrándozok,
úgy, ahogyan én csak a szerelmes nőmről álmodhatok.
Tégy velem csodát, vigyél haza, legyünk mi boldogok!

Mond, mit hibázok én, ha célba olykor nem találok
és bágyadtan kérlek, segíts nekem, hisz hiába várok
mert elment az utolsó járat is, és én egyedül állok
egy hideg állomáson egyedül vagyok és terád várok
Vigyél magaddal, kedvesem, mert én a tied vagyok!

Jöjj utánam, ne hagyj itt állni, az álmaimmal elveszni
Gyere, és ölelj át! Mondd azt, mit nem mondott ki senki
Enyém vagy, legyen a holnap bármilyen, van itt valaki
Ki akar téged és szeret, semmit többet, csak egy ennyi!
Vigyél haza, szeress és légy enyém, meg tudod ezt tenni?

Ajándékozz meg azzal, amivel egy vérző szívet éltetsz
Add nekem azt, mit eltitkoltál, mit oly mélyen rejtesz
Légy örök tavasz a szívemben, légy az, amit szerethetsz
s ha hajnalban más néven szólítasz, mikor megébredsz
érteni fogom én, bár könnyeim nyomába hiába ereszkedsz
Vigyél inkább haza, mert számomra mindent te jelentesz!

Fogadj el úgy, ahogyan én téged magamnak megálmodtalak
Ne keresd az álmot bennem, és ne adj el lazán az ócskásnak
hisz nem tudod, hol válik valósággá álmod, hol vész el vágyad
mert rólam szól nedvesre sírt párnád, a hideg, ránctalan ágyad.
Nem hiszed? Hát ölelj át, kedvesem, valaha megbántad?
Velem az álmok világában? Ölelj át, te nem így akartad?
Hisz rád bíztam én titkom, mit feledtél, vagy soha nem is tudtad?

Nyárády Károly