- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2008. június 30., hétfő

Marosvásárhelyi Napok

Véget ért, végre, a Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozat. Hála Istennek, mert ha még tovább tartana, elszöknék a városból! Ma este véget vetettek a már egy hete tartó felfordulásnak. Befejezésképpen nagyokat durrogtattak a levegőbe, szép tűzijátékot szerveztek a szájtátó népnek. Ámult a nép és örvendezett, hogy milyen szépen megy füstbe a közpénz, a nép szórakoztatása nevében. Ámen!
Hétfő reggel azzal lepték meg a város lakóságát, hogy a Főtér egyik felét lezárták és telerakták mindenféle sátrakkal, ahol a bérlő cégek állították ki termékeiket, kiállításos vásárra. A középen fekvő parkot telerakták autókkal. Amennyi gépkocsi, motorbicikli létezik, azokat mind kiállították közszemlére. A Daciától elkezdve, a Mercedesig mindent lehetett bámulni. Kipróbálni, beleülni, belülről megtekinteni? Azt nem. Bezárt ajtókkal álltak sorban, s csak az ablakon lehetett bekukucskálni. Unott pofával üldögéltek a kirendeltség képviselői, s csak arra ügyeltek, hogy nehogy hozzáérj a fényesre vikszelt masinákhoz. Ha továbbállt egy-két bámészkodó, akkor megkönnyebbülten ereszkedtek vissza a székeikbe, és legyezgették magukat unottan. Volt miért, mert délfelé már, árnyékban harminc fok fölött állt a higanyszál. A Városháza előtt még betonkeverő nehézmasinák álltak sorban, és rohamrendőröknek való páncélozott jármű is kapható volt.
A járműforgalom másik irányát átterelték másfelé, illetve terelték volna, ha lett volna hová! Ez azért van így, mert Marosvásárhelynek van egy olyan átkozottan jó urbanizációs struktúrája, ami abból áll, hogy a forgalom 80%-a kötelezően a Főtéren keresztül bonyolódik, mindkét irányban. Itt, mindkét irányban gyakorlatilag három sáv létezik, de ebből egyet-egyet elvesz a parkolósáv. Marad irányonként kettő, de ebből általában az egyik csak félig használható a taxisok és a pofátlanul parkolók kocsiinak kiálló hátsója miatt. Százméterenként átjárók, és végtelen kocsisorok. A többi számba vehető út egysávos, egy leállt kocsi lezárja az egész forgalmat. Most ide terelték el egy hétre a forgalom egyik irányát a város régi és új vezetői. Pokol lett az egész város, egy végtelen káosz, lépésben haladó kocsik ezreivel. Tehetetlenül vijjogó mentők, forgalmi dugókba elakadt buszok, a melegtől elalélt emberekkel. Koccanások, balesetek százaival jelentkeztek a forgalmi rendőrségen a peches autósok.
Ez így megy már évek óta, minden évben végigcsinálják ezt az őrületet. A kilencvenes években kezdték el csinálgatni ezt a baromságot, valamikor Fodor Imre idejében, ha nem csal az emlékezetem. Akkor jó volt, mert mindenki kereste az új identitását, kellett valamit kitalálni, mutogatni az embereknek, kicsit feldobni a város életét. A kisvállalkozóknak is jól jött a párnapos növekedett forgalom, s az új cégeknek, az új termékeknek is jót tett a rendkívüli látogatottság. Ez volt a kilencvenes évek zenéje! Mára Marosvásárhely járműforgalma a húszszorosára nőt, az érdeklődés csökkent, és mára már a multik nagypénzű befektetői jönnek, de ők hol nincsenek jelen? Az idén csak nagyon bátor és viszonylag nagyon kevés kisvállalkozó, kiskereskedő engedhette meg magának a borsos bérleti díjat. Ezért, évről–évre kevesebben vannak, de annál több Mercedes, Nissan és Lexus veszi át a helyüket.
Hogy most miért nem lehet egy ilyen rendezvényt, vagy kirakódós vásárt másfelé is megrendezni, azt nem nehéz megérteni! Lenne más hely is, ott van a sportrepülőtér, az új lovarda, az ismert Félsziget, a Week-End telep stb. A Főtér forgalmát se bénítanák le, vánszoroghatnánk gyorsabban a városban, de nem! Nem, mert a Főtéren a négyzetméterek ára sokkal nagyobb, mint bármerre a városban. Így aztán semmi sem számít a városi tanácsnak, csak a jövedelem. A cserbenhagyott betegek, a haldoklók, akiknek minden perc számít, azok dögölhetnek meg, mert a mentők nem juthatnak el hozzájuk. A buszozók megfőhetnek az órákig tartó utazások során, mert légkondicionálás nincs, de az ország legnagyobb tarifáját fizettetik meg az utasokkal. Kell, mert minden buszon van GPS rendszer, műholddal figyelik a forgalmat, mert mindig jó tudni azt, hogy hol vesztegel a busz! Vásárhely borzasztóan nagy város, elvesztődnek még benne a sofőrök, busszal együtt. Düsseldorf, vagy Moszkva, ilyen kicsi vidéki városoknak bezzeg milyen jól mehet dolguk, miközben mi itt Marosvásárhelyen műholddal kell keressük a buszjegyek árát. Azzal, mert kb. abban a magasságban van!
Jó, hogy a városi tanács kaszál kegyetlenül, miközben úgy tesz, mintha csinálna valamit a város érdekében. Megszervezi a Marosvásárhelyi Napokat! Meg, de abban semmi köszönet nincs! Jó, hogy valakinek valamikor volt egy jó ötlete, azt most aztán lehet nyúzni a végtelenségig, még akkor is, amikor már senkinek sem okoz örömöt. El lehet mondani, hogy mennyire tőrödnek a várossal! Elmondhassák, hogy „Szívügyünk Marosvásárhely!”
Valami újat kellene kitalálni, de ki legyen az, mert még jó kampányszövegeket sem sikerül kitalálni, pedig arról mindenki tudja, hogy az csak hantázás! Jól hazudni, tudni kell, de valami hasznosat cselekedni és igazán a köz érdekét szolgálni, ahhoz érteni kell! Itt aztán nagy gondban vannak az urak, mert jó álmegoldásokat kitalálni nem lehet, és az igaziak hiányát nem lehet eltakarni! Az látszik a legjobban, mikor hozzáértés és törődés nincs!
Szombaton délután végigjártam a Főteret, és megbámultam a dolgokat. Voltak ott indiánok, és mindenféle felszerelések. Tomahawk, íj, tollas fejdísz. Három pasas beöltözött indiánnak és ugrabugráltak egy kicsit, és mikor a különféle amuletteket nézegettem, akkor odajött az egyik indián és angolul dadogott valamit. Hiába festette magát rettenetesen marconára, rögtön hallatszott- bár indián létére törheti az angolt- hogy csak egy román indián. Egy fakarikára kötött három tollpehelyért-valami papagájról téphették ki- félmillió régi lejt kért. Én tudom, hogy az ilyen szerelés elűzi a rossz álmokat, és azért kötik a nyugvóhely fölé. Meg is mondtam, igaz románul, hogy űzze el az ilyen álomárakat is vele. Kicsit megnyúlt a kifestett képe az indiánnak, de nem mondott semmit. Később még ugráltak verték a dobokat is, rázták a különféle csörgőket, és mit ad az Isten, illetve Manitou, megeredt az eső! A lányom, aki természetre pont olyan pofátlan, mint az apja, a hasát fogta röhögés közben, hogy én lerománoztam az indiánokat, pedig most itt az ékes bizonyíték, hogy ezek tényleg igazi mohikánok. Esőt is tudnak produkálni! Kezdtem kételkedni, s hogy legyen biztos, lekaptam az indiánokat, későbbi tanulmányozás céljából. Még nem elemeztem ki a családfájukat.

A legérdekesebb csalás a mindenféle kavicsokkal megy. Néhány igazi kristálytól eltekintve, dobozszámra árulják a különböző „drágaköveket”! A legnagyobb forgalmuk nekik volt, és a módszert tekintve, a legkifizetődőbb mesterség lehet. Volt ott zafír, topáz, rubin, malachit, ultramarin, stb., csak éppen gyémántot nem árultak. A csel abból áll, hogy közönséges kvarckavicsokat festegetnek meg kékre, zöldre, vörösre, majd rongykerékkel felcsiszolják fényesre, és egy csepp szilikonolajjal bekenik. Máris kész a drágakő! Örvendhet a sok boldogtalan vásárló, hogy neki is van olyan, hogy drágakő. Festékként a számtalan anilin alapú üvegfestéket, és jobb esetben, alumíniumsókat használnak. Utóbbi tényleg hasonlít a drágakövekhez, legalábbis vegyileg! Öt lejért vásárolhattál egy smaragdot, de ha a topáz tetszett, akkor azt is. Ha kérdeztél valamit, akkor rögtön jött a szakkifejezések özöne, és ha hülye vagy, el is hitted, hogy ténylegesen szakemberrel állsz szemben. Egy fekete bőrű „ékszerész” aranykristályt árult. Senki sem igazán vette, mert méregdrága volt! Azt kevesen tudták, hogy az arany nem szokott kristályos lenni. Annál inkább a közönséges pirit, ami nem egyéb, mint a vas egyik vegyülete. Románul úgy is nevezik, hogy „aurul prostului”, a bolond aranya.
Az egyik legjobb felhozatal, a magyar könyvek standján mutatkozott. Ez talán az egyetlen olyan dolog, amire büszkék lehetünk. Egy standon árultak románnyelvű könyveket is, de ezek is magyar kereskedők árui voltak. A többi kiállítás, még hatot számoltam össze, mind magyar könyveket forgalmazott. Ez már beszéd, ez jó dolog! Nagy forgalom azért nem volt, néhányan lézengtek, de mindegyre vásárolt valaki egy két könyvet. Az árak, hát mit mondjak, aki könyveket szokott vásárolni, az tudja! Számtalan új atlaszt, szakkönyvet, történelmi munkát, katalógust láttam. A klasszikus művek, legtöbbjük új kiadásban, szép bekötésekben álltak. Tetszetős, formás kiadások. Hiába, itt is érvényes, hogy a külalak mennyire fontos. Tamási Áron Ábeljét vettem meg, egy gyógynövényatlaszt, és képzőművészeti szakkönyveket a lányomnak.
Hiába volt száznál is több kocsi kiállítva, egyet sem vettem! Más se! Annál inkább kellettje volt a játékoknak, csecsebecséknek. Szép kerámiákat is találtunk, egy dévai nő árulta egyedi darabjait. Két egyforma nem volt köztük, és formára, színekre is nagyon tetszetős, modernek voltak. Választottam egy vázát magamnak, s most az a gondom, hogy hová tegyem. Nővényeket, virágokat keveset láttam, de érthető, mert a rettenetes meleg miatt kevesen bátorkodtak kijönni velük a placcra.
Az előbbi évekhez képest, nagyon kevesen voltak az árusok, de a felállított sátrak ízlésesek, a portéka válogatott minőségű volt. Elegáns kirakatok, elmés demók, helyenként fényűző elegancia volt látható. Sokfelé a városban, mindenféle rendezvény igyekezett nézőket toborozni, átlagon aluli sikerrel. Jazzt is játszódtak a Színháztéren felállított színpadon, de többen voltak a szervezők, mint a bámészkodók. Igaz, az eső is beleszólt, az indiánok elszabotálták, és lábon álldogálva a színpad előtt az esőben, senkinek sem volt kedve ácsorogni. Hamar abbahagyták a zenészek is, miután egy ismeretlen művésznő skálázott egy kicsit unalmában.
Hogy mindehhez mi köze van a helyhatósági szerveknek, mi volt az ők szerepük, azt nem lehet megtudni! Láttam két rendészt, fekete egyenruhában. Ők képviselték a közrendet. Egyiknek nem volt elől foga, és a nadrágja sem érte e fenekét, olyan sovány volt. A másiknak olyan kinézése volt, hogy ha a közelébe kerültél, önkéntelenül a pénztárcádat kezdted tapogatni, hogy megvan-e még?
Az egyik legjellemzőbb példája a hanyagságnak, hogy a már egy hete szünetelő forgalmat irányító jelzőlámpákat még szombaton sem kapcsolták le. Minek is, hiszen ha már egy hete működik hiába, akkor még két napot mehet, vagy nem? Addig a nemlátóknak jelző kürt is fütyörészik a közeli teraszokon leült vendégeknek a fülébe, hadd érezzék jól magukat!

Szóval ez volt a nagy Marosvásárhelyi Napok rendezvényei szombaton városomban, és ha az idén nem jutottál el ide, sose bánkódj, jövőben megint lesz, akkor megint lemaradhatsz nyugodtan! Addigra hátha kifogynak a kőolajtartalékok is, és akkor megoldódik a város forgalmi gondja is. Azt ugyanis, hogy a most megválasztott régi képviselet valamilyen megoldást találjon ki, és végre civilizáltan lehessen Marosvásárhelyi Napokat tartani, ahhoz Bernády György újabb reinkarnációja kellene. Ez sem elég, mert meg is kellene választani polgármesternek és hátha Markó Bélának és PDL-s cinkosainak más tervei vannak?

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Karesz!
Sose bánkodj a marosvásárhelyi napok miatt. Amig van egy Tranzit nevű hely addig van ahova elbújni a Napok alatt is. Adúgok meg százszor enyhébbek mint Kolozsváron avagy Bukarestben, ha ez vigasztal:).

Mi éppen lakáskeresőben voltunk, találtunk is elég hamar.

Szóval a héten költözünk Vásárhelyre.Rövidebb, hosszabb időre,kitudja?

Névtelen írta...

bocs, dugók :)

Nyárády Károly írta...

Hát először is, Isten hozott Marosvásárhelyre! Így kell ezt csinálni, s akkor maholnap helyrebillen az etnikai mérleg! :-D
A forgalmi dugók növekedni fognak, és személyes tapasztalatom, hogy Kolozsváron a sofőrök hozzánőttek a problémához. Nem gyúródnak úgy, ha oldalról kínlódsz, beengednek a sorba, stb. Itt ritka az ilyen, s ha megteszed, rögtön idegesen kürtöl valamelyik állat a hátad mögül, hogy mit úriemberkedsz a mások nevében is? Sok a paraszt és a parvenü, és kevés a stílus!
Egyébként rá se hederíts, van sok jó dolog is! Vannak még rendes emberek, és régivágású törzslakó is. Más városokkal ellentétben, itt van hová elhúzódj, van hová kimenni a természetbe, kikapcsolódni valahová a város területén is. Még van, egyelőre, és a legfontosabb az, hogy meglegyen a saját világod, amelyikből kizárod a sok hülyét úgy, hogy mégis velük együtt élsz.

Márton Zoltán írta...

Olyankoat írsz, hogy menten honvágyam lesz :-) Én is valamikor vásárhelyi voltam, de valahogy falusi lettem s jól érzem magam a bőrömben.

Nagy István írta...

Béláéknak volt tervük, csak nem jött be.

Nyárády Károly írta...

Béláéknak volt tervük, és sikertől függetlenül, nekik ez Győzelem! Ez ilyen fából vaskarika, UDMR-és recept szerint. Tényleg furcsa, hogy nem vagy sikeres, mégis lehetsz győztes! Ha nem is az, de annak adod ki magad!
Zoltán, a fontos az, hogy a saját bőrödben érezd jól magad! A többi nem számít! A belső egyensúly, a Jing és Jang harmónia a lényeg! Ha sikerül, akkor tényleges győztes vagy! Ez az igazi győzelem!

Névtelen írta...

Kukker névtelen
Én is laknék Vásárhelyen...
Na nem a vásárhelyi napokért...semilyen napok nem érdekelnek már régen.
Nagyon sok barátom volt anno ott..anno 1985-1991..oszt szép lassan a nagytöbbség elmet más országba...még maradtak páran...

Nyárády Károly írta...

Szedjétek össze a cuccaitokat, s irány Marosvásárhely! Összeállunk, csinálunk egy új pártot. Én leszek az elnök, akkorákat fogok hazudni, hogy csak na! Aki nagyobbakat tud, az lesz a következő! Szavazatokat biztos fogunk kapni, mert azt már tudjuk, hogy akármekkora baromságot mondhatsz, mindig lesz olyan, aki azt el is hiszi! Na? Csábító?
Akkor vágjunk bele!