Nemcsak Ajándékozni, Hanem Írni is Öröm!

Író vagyok, nem tagadom, de ha megkérdik, hogy miért írok, akkor... de ezt nem most mondom el, mert erről (is) szól ez a bejegyzés.

Az előzményekhez tartozik, hogy egyik budapesti barátom, aki hűséges olvasom is egyben,  győzködött, hogy összehoz egy mindenható nénikével, akinek egyetlen földi küldetése a tehetségkutatás lenne. Pontosabban az, hogy az érdemes irodalmi művek alkotóit a megérdemelt csúcsra emeljék, és bár én nem lennék éppen egy kezdő, de kár lenne nekem ezt az alkalmat kihagyni, mert így, meg úgy! Nem húzott a szívem egy csöppet sem, hisz eddigi életemben sokszor láttam én már karón varjút, de barátom csak mondta a magáét, és végül az lett belőle, hogy megtudtam néhány dolgot, amire egyszer nem is voltam kíváncsi, és okosabb sem lettem tőlük. Első dolog, amit megtudtam, hogy ez a bizonyos nénike, ez nem is olyan nénike, mert még nem lehet annak nevezni. Lányom már lehetne, persze akkor, ha annak idején én is jobban utána álltam volna a dolgoknak.
Nos, megtörtént a tizenöt centis mosoly, aztán egy igen komoly arculatváltás, miközben  a vendéget fogadó beleélte magát a mindenható szerepébe. Kezébe vette a könyvemet és egy általa igen hatásosnak vélt szünet után feltette a nagy kérdést, miközben én azon morfondíroztam, hogy vajon olvasta is? Az általa feltett kérdésből azonnal megtudtam, hogy nem olvasta, mert ha megtette volna, akkor világos lett volna számára az, hogy én nem csak írni szoktam, hanem olvasni is. Többek közt olvastam egy "Kezdő írók" című könyvet is, ahol az egyik fejezetben egy Corene Lemaitre nevezetű nemtudomki, aki színtén valami tehetségkutató izé lenne, elmondja, hogy az ő első kérdése, amit mindig feltesz a hozzá forduló kezdőknek az, hogy:... és itt jött a nevezetes kérdés. MIÉRT ÍRSZ? 

Az én válaszom erre... de ezt most egyelőre hagyjuk! Nézzük inkább azokat a válaszokat, amiket én kaptam, anélkül, hogy bár egyetlen kérdést is feltettem volna. A fent emlegetett könyv idevonatkozó fejezetének címe sokat elmond, mert így szól: "Az írás, mint üzlet: Megőrjít az öröm és a profit." (Corene Lemaitre) Hát igen! szóval a kicsi kutya a nagytól tanul, vagy netán plagizálja a szövegét is, mert azért mégiscsak furcsa dolog, hogy egy nonprofit alapítvány főbiztosa pontosan ebből a fejezetből "tanulja" a szakmát. 

Aztán kaptam néhány igen hasznos tanácsot, amit lehetne utasításnak is nevezni, feltéve, ha a továbbiakban is írni szeretnék, netán egy új könyvet megjelentetni. Ha igen, akkor csakis hozzájuk forduljak, más kiadóhoz meg pláne ne, mert ők csak bizonyos kiadókkal tudnak (értsd: hajlandók) együtt dolgozni, stb.  Hogy miért, ezt nem részletezte. A hasznos kioktatás végén már tökéletesen meg voltam győződve, hogy honnan fúj a szél, mert annak a bizonyos könyvnek ugyanebben a fejezetben írnak még olyanokat, hogy: "Lelkes, ezt már szeretem" de később kiderül, hogy azért ez távolról sem lenne elég, és fura módon valahogy így fejeződik be: "..Nem élni akarok!...Én csak írni akarok...míg az ujjam el nem kopik a sok gépeléstől, míg szemem és az agyam ki nem ég. " mondja az ajtóban esedező, mire a kegyes mindenható így nyugtázza magában a végeredményt: "Rendben, ezzel a szilárd elhatározással már lehet valamit kezdeni."

Nagyszerű! Végigolvashatod elejétől végig, két dologról egyetlen szót sem fogsz találni benne! Egyik ilyen dolog lenne az, hogy milyen színvonalú, vagy mi is egyáltalán az a valami, amiről beszélünk? Remek, jó, elfogadható, unalmas, pocsék? Semmi! Másik dolog, hogy az az ujjait koptató, kiégett szemű, sziklaszilárd elhatározású balek író mit és mennyit kap ezért?  Hát annyit, mint amennyit megemlítenek erről a dologról. Semmit! Maradhat neki, mondjuk a szövegben szereplő őrület például, mert az holtbiztos, hogy annak a bizonyos, felemlegetett profitnak mindig másvalaki fog örvendezni.

Nos, nekem azóta megjelent már két újabb könyvem, de egyiket sem úgy adtam ki, ahogyan azt elvárták volna tőlem, vagy ahogyan abban a könyvben olvastam, amit már egy másvalaki egy másik fejezetben írt, hogy : "-Jól figyeljünk oda a szakzsargonban csak hozományvadászoknak nevezett élősködőkre, akik fűt-fát megígérnek, de a végén mindig benyújtják azt a számlát, amitől bizonyos, hogy lehervad bárkinek a mosoly az arcáról! "

Most pedig elmondom nektek az akkor feltett kérdésre a válaszomat is, amire akkor szerényen, de igen hatásos vigyorgással a képemen, merészkedtem nem felelni. Íme az akkor elmaradt válaszom:

Én azért írok, hogy azt mások olvassák! Ennyi! Aki nem hiszi, az járjon utána, de inkább kattintson ide, és győződjön meg róla!

Most úgy döntöttem, hogy legújabb regényemet egy rendszeres, naplószerű bejegyzések formájában a másik blogomon, az Alter-Ego oldalain fogom közzétenni. Akik eddig is figyelemmel kísérték az "Út a Pokolban" című történetet, azok már ismerik, de figyelmükbe ajánlanám, hogy a második fejezet most már teljes egészében fent van, a hiányzó részek is belekerültek. Ezért érdemes újra átszaladni rajta, mert másképpen igen fontos részek maradhatnak ki a történetből.

Megjegyzem, hogy a szövegben előfordulhatnak még hibák, zavaró, ismétlődőd szavak, formai gondok, vagy igen nyakatekert mondatok is, ezért előre is elnézéseteket kell kérnem. Mentségemre legyen az, hogy néha késő éjjel vagy napközben, két agybajos telefonbeszélgetés közt íródik, és akkor becsúszik valami kellemetlen is. Ez a változat egyelőre csak egy tisztázatlan kézirat lenne, nem pedig egy befejezett, kenceficézett, nyomdakész változat. 

Tudom, hogy sokan vannak olyanok, akik csak a vállukat vonogatják, és megjegyzik, hogy ők nem olvasnak képernyőről regényt, mert az igazi, az a kézben tartott, bekötött könyv, mint ahogyan Ignác barátom jegyezte meg nem is olyan régen, mikor kezébe vette egyik könyvemet, kinyitotta s áhítattal szagolgatta. 

-Ezt az illatot imádom! Nem tudom, hogy mit írtál bele, de nekem máris tetszik! - mondta nevetve.

Én mégis azt mondom, hogy van ennek az ilyen képernyős izének is előnye, mert ez a világ bármely részében elérhető, nem megy tönkre, és nem kerül pénzbe sem. Ilyen válságos időben ez is egy fontos szempont lehet, mert a klasszikus könyvek ára ma már az egekben császkál. 

Hogy miért teszem én ezt most így? Nem tudom pontosan! Szerintem azért, mert én mindent szeretek másképpen csinálni, aztán ajándékozási mániám is van, és  ha már írok valamit, akkor azt azért teszem, hogy olvassák, és nem azért, hogy valakik mitudoménmilyen profitokról álmodozzanak.

És most akkor hajrá, olvassatok, ha kedvetek tartja, én pedig megyek írni egy újabb fejezetet, mert ajándékba írni nekem örömöt jelent! Nem maradt más hátra, minthogy olvasgassátok ti is örömmel, mert azért még mindig kettőn áll a vásár!