Állok ma a járdán, hallgatom Csabát, ahogyan vázolja az ötleteit, s igyekszem vele tartani, de figyelmemet hirtelen másvalami köti le. Röhögök is hozzá, s Csaba rökönyödve néz, bámulja, hogy mit röhögök, majd lassan ő is röhögni kezd!
A marosvásárhelyi Kossuth utcában nappal leparkolni gyakorlatilag lehetetlen. Mégis van olyan, akinek ez sikerül! Hiába lenne szőke a szőke nő, mert ketten is vannak és talán pont ezért sikerül nekik az, ami átlagos embernek lehetetlen feladvány lenne! A 18. szám után bejárat következik, hátsó parkoló udvarral, a bejárat elektromos sorompóval lezárva, hogy a vak is láthassa, ott gépkocsik szoktak rendszeresen bejárni! Mindenki tudja, s ha nem, akkor látja, hogy ott bejárat van, ezért a zsúfoltság ellenére is, mindig üresen marad a bejáró előtti útszakasz!
Lassan érkezik egy kék kocsi, benne a két szőke, s hol állnak meg parkolni? Hát pontosan az emlegetett bejárat előtt! Miért is ne, ha üres hely csak itt lenne található az egész utcában! Kiszállnak vidáman, virít kicsi szőke fejecskéjük, s vidáman visszanevetgélnek, mikor meglátják, hogy éppen rajtuk szórakozunk! Még integetnek is nagyon szőkén, mosolyogva, aztán elhúznak a Színház-tér felé. A kocsi persze marad pontosan a bejárat-kijárat előtt, s alig pár perc telik el, máris ideges dudálás jelzi, hogy valaki vagy valakik már nem bírják visszatartani a rájuk szakadt végtelen öröm okozta érzelmeket! Jó negyed óra után már egy egész fogadóbizottság gyűlt össze, anyukákat és válogatott kínzásokat helyeztek kilátásba, azonnali végrehajtással, csak éppen tűnjön fel a kocsi tulajdonosa!
Tulajdonképpen ekkor röhögtem a legjobban, mert én már ismertem a tetteseket, és később is, mikor a nemsokára felbukkanó riasztóan szőkécske lányok tűzpiros arccal, zavarodottan magyarázkodtak, és kifejtették abbeli reményüket is, hogy ők nagyon bíznak abban, hogy cselekedetükkel nem okoztak különösebb gondot a vicsorgó társaságnak. Feltűnésük tényleg akkora döbbenetet és földöntúlian logikus megértést váltott ki, hogy a felgyülemlett harag ellenére, egyetlen szót sem tudott kinyögni senki sem! Néhányan a fejüket fogták rémületükben, és a legdühösebb is csak egy olyan pofát vágott mindehhez, hogy azt a legjobb lesz nézni! A szavak ezt nem tudják elmondani!
Minden korábban dühöngő arcán ott volt a végzetszerű felismerés félreérthetetlen jele.Valahogy így, hogy: "Aha! Szóval ti vagytok? Akkor erről ennyit!" s mindenki ment dolgára. A két Szőke is!
5 megjegyzés:
Nos én azt tudom,hogy Budapest egy picit nagyobb városka mint Marosvásárhely,de azért mégsem tudom kihagyni azt a poént,hogy semmi újat nem tudtál mutatni ezzel a mégis csak megdöbbentő szösszenettel(én inkább emberi mérhetetlen butaságnak nevezném),mert itt Budapesten ahol élünk ez mégis csak minden napi látvány.Már,már inmunisak vagyunk az ilyesmire,hozzá tenném,SAJNOS.
Jót szórakoztam a történeten, segít feldolgozni a minapi "balesetemet". Elmesélem, mert idevág. Autóval mentem hazafele, előttem egy szürke autó, balra jelez. Utca nincs, gondoltam parkolni akar. Átmegy a másik sávra, én folytatom az utamat, s ahogy pont mögéje érek, farolni kezd s egyenesen nekem hajt. Szó nélkül maradtam s a világ legtermészetesebb dolgának vettem, hogy egy szőke szállt ki a szürkéből...
"Boldogok a lelki szegények, mert övéké lesz a mennyek országa."
Valahogy így van a szőkékkel is, bármit tesznek,ha nem is megbocsátva, de olyan természetesnek van véve minden baklövésük, hogy már senkit sem lep meg.Talán ezzel magyarázható az is,hogy miért festik a nők szőkére a hajukat.
Kedves Virág, Te fested a hajadat? :-D
Kipróbáltam minden árnyalatot,szőkétől feketéig,s visszajutottam a természetes barnához.
Megjegyzés küldése