Csalánba nem üt a villám!

Úgy látszik, mégis túlélem életem eddigi legsúlyosabb influenzáját. Taknyom-nyálam folyik, látni is csak alig sikerül, de máris viszket a bőröm. Még csak 37-38 a lázam, de ezt már jól bírom a korábbi 39-40-hez képest. Na, szóval úgy állok, hogy mégse döglök bele! Sokan imádkozzanak, hogy ne kelljek fel többé az ágyamból, mert ami elmaradt a múlthéten, az nem marad ki és nem lehet azt megspórolni egy adag vírusra hivatkozva.

Szennylé a Vízcsapokból! Éljen az Aquaserv!

A kilencvenes években egyszer csak kétszeresére nőt a marosvásárhelyi Aquaserv által szolgáltatott víz ára. Akkor azzal indokolták a szokatlan méretű drágítást, hogy az ivóvíz minőségének a javítása érdekében, korszerű technológiákat kell bevezetni! Ezzel elismerték, hogy az addig szolgáltatott víz minősége nem volt megfelelő, holott addig mindig megnyugtatták a közönséget, hogy az emberek egészségével nem lehet játszadozni! Azt nem részletezték, hogy a fejlesztéseket miért kell a fogyasztóknak megfizetni? Ilyen befektetés eszközölésének az egyik tisztességes módja a részvények kibocsájtása lett volna, a fogyasztók bevonása a tulajdonosok közé, mint befektetők! Na de ilyennel miért kellene foglalkozni itt, a Balkán tövében? Egyébként is, a monopolhelyzet azért monopolhelyzet, hogy azt tegyen a szolgáltató, amit éppen akar!

A korszerűsítés megtörtént, vagy sem, nem lehet tudni, de egy biztos! Épeszű ember Marosvásárhelyen csapvizet nem iszik! Egyrészt azért, mert bűzlik, mint a kanális, vagy olyan vegyszerezett, hogy a virágok is kipusztulnak tőle! Ezért mindenki úgy oldja meg az ivóvize gondját, ahogy azt tudja! Főzni, mosni, tisztálkodásra még lehet a csapvizet használni, de amire tényleg igazán jó, az a WC működtetése! Ez utóbbit kivéve a többi sem garantált, mert előfordul, hogy annyira szennyezett, hogy nehéz azt elmondani! Inkább bemutatom!
Kedd este, ez folyik a csapból!

Összehasonlításképpen, itt van egy pohárban iható, "sima" víz is, amit minden épeszű ember beszerez magának.

Három óra múlva sem lesz tisztább, nem ülepszik le a szenny! A kémcsőbe csepegtetett alumínium-szulfát azonban pillanatok alatt kicsapja a szennyeződést, ami ezek szerint nem lehet rozsda, hanem valamilyen szerves anyag! 

Most akkor mivel szennyezik, vagy mivel tisztítják, kezelik az "ivóvizet"? A marosvásárhelyi rádióban egyszer ez volt a téma, hogy milyen szolgáltatásokkal vagyunk megáldva! Mikor egyik betelefonáló a sötét, rozsdaszínű mocskos levet emlegette, akkor megnyugtatták, hogy az az egészségre nem ártalmas, hiába gyanús a színe! Lerakódás a vezetékekben, meg atomtámadás, de az emberek egészségét semmiféleképpen sem veszélyeztethetik káros szennyezéssel!
Ebben egyetérthetünk, az ember egészségére nem lehet ártalmas az ilyen víz, mert ebből a szennyléből senki sem iszik! Ergo, nem betegedhetik meg tőle! Azonban, ha a hófehér selyeminget, ágyneműt ilyen lével mossa ki az egyébként teljesen vak mosógép, amelyikbe, ezek szerint teljesen hiába adagolnak bármilyen "intelligens" mosószert is, hát az biztos, hogy az eredménybe minden valamire való háziasszony bele fog betegedni!
Azt aztán igazán nem értem, hogy az ilyen ivóvíz miatt, miért kell külön még szennycsatorna-díjat is fizetni, mert ahogy elnézem ezt az "ivóvizet", ezt bizony csakis onnan szivattyúzhatják! A szennycsatornából!

"Alkatrészt" Vegyenek!

Ezek szerint vannak "szervek", és vannak "csirke alkatrészek" is! Csak azt kell még tisztázni, hogy melyik nem a másik! Még valaki összetévesztheti!
Marosvásárhelyi Auchan nagy áruház baromságai, vagy barmainak az agyterméke!

Az Első Hóvirág

Olyan időket élünk mostanában, hogy mindegyre az az érzés kerít hatalmába, hogy már semmi sem olyan, mint régen! Mindegyre olyan késztetésem van, hogy kimondjam azt, hogy bezzeg a régi szép időkben! Vállalva ezzel az összes lenézést, a maradiság bélyegét, az új dolgok megértésének a képtelenségét, és minden egyéb mást is, ami ezzel jár! Hát hiába, én mindezt kimondom, mert én nekem erről ez a véleményem, hogy semmi sem olyan már mint amilyen egyszer régen volt! Verjétek be a fejemet, de előbb hallgassatok meg, aztán nem bánom, indulhat az autódafé! Édesapám, hetvenkét esztendős fejjel erre azt mondja, hogy akkor mond az ember ilyeneket, mikor már van, mit mondjon! Hát, akkor vénülök talán, és ez így egy kicsit finomabban van fogalmazva!

Járom az országot, ha dolgom akad, s ahogy elhagyom Maros megyét Hargita felé, ott szép havas hegyek, a levegőbe enyhe keserű füstillat vegyül, és bizony tél van a javából. A gépkocsi hőmérője Parajdon -7 Celsiust mutat. A Bucsinon derékig ér a hó, és egyfolytában havazik, alig lehet pár méterre látni. Mindenfelé kemény tél van, és hatalmas hótorlaszok állnak a házak és villák mellett.
Mikor hazafelé érkezek, Szovátán már süt a nap, és nincs mese, ingben lehet kiszállni a kocsiból, mert 17 fokot mérek. Hónak nyoma sincs! Marosvásárhelyen már tavasz van, és süt a nap is. Az idén, a tél folyamán egyáltalán nem is volt hó itt, s ha szállingózott is néha, egy kisebbfajta hógolyóra sem telt volna belőle. Bezzeg a régi szép időkben novemberben beköszöntött a tél, és márciusban még gondolkodott azon, hogy elhordja magát és a szennyes hótakaróját is magával rángassa, vagy ne!
Hideg, az volt rendesen, és Karácsony körül -20 alatt állt éjszakánként, de nappal is -10 maradt. Kirándulni lehetett, de kevesen vették a fáradságot és a kedvet, hogy ilyen zúzmarás hidegbe kidugják az orrukat. Nekem kedvem lett volna, de időm nem igazán, de azért egyszer-kétszer megjártam magamat, és a gyümölcsösbe felrakott madáretetőimet is rendszeresen töltögetni kellett, mert a nagy hidegek alatt sok apró éhes madár gyűlt be! A régi öregek azt mondják, hogy a gyümölcsösödben lakó cinegecsalád sok kosár egészséges gyümölcsöt jelent, és meg kell becsülni őket munkájuk miatt. Ezért télen, mikor kevés a táplálék, gondjukat kell viselni, mert az odaszoktatott munkások nyáron bőségesen meghálálják a téli gondoskodást. Ezerszámra pusztítják a telelő férget petéit, a fákat károsító lepkék bábjait kiszedegetik a legeldugottabb repedésekből is!
Minden évben szoktam néhány új gyümölcsfát ültetni, mert azt mondja a közmondás, hogy aki legalább egy fát is ültetett, az nem élt hiába! Most már van saját alma, körte, szilva, barack és cseresznyefám is, amit én ültettem, hogy ne legyek hiába! Alma termett, körte is, a többi ezután fog talán, ha nem lesz valami gond! Addig is a madarakat csalogatom oda, hogy létrejöjjön a hallgatólagos megegyezés. Nincs is gond, mert eddig állom az alkut, a többit később meglátom majd. Addig is etetem őket mindenféle csemegével. A kitett szalonnadarabokat lecsipegették a kemény bőrig, és újakat kellett kitalálni, mert nincs több szalonnám. Hájat, zsíros húsdarabokat és tepertőt gyúrtam össze, mindenféle gabonaszemekkel keverve, és azokat tettem a narancsos hálóba, majd kiakasztottam a fákra. Bizalmatlanul bámulták, de az éhség nagy úr, napok alatt eltüntették, és újabbakat kellet kitegyek.

Az üzletben találtam különleges vadon élő madarak számára készített gabonakeveréket, mindenféle zsíros, olajos magokkal, és nagy lett a sikere.

A műanyagból készült etető okosan van elkészítve, mert a nagyobb madarak, mint a vadgalamb, nem tud hozzáférni, mert kibillen alóla, de a szemtelenebb verebek sem igazán, mert azokat a harciasabb cinkék üldözik el.

A következő felvételt január 17.-én készítettem, és bizony már akkor nyiladozott az első hóvirág! Igaz, nem lett azóta sem igazi tavasz, mert talán egy hóvirág sem tud tavaszt csinálni, mint ahogy ez az egy szál fecskével is így van.

Ami késik, az nem múlik, mert a virágok csak tudnak valamit, és hiába lenne minden egy kicsit másképpen is, hiába öregedünk mindnyájan, minden eltelt évvel, a Természet Nagy Rendje nem változik, és minden tél után Van Feltámadás, és Van Újjászületés! Ha később is jönne, de az biztos, hogy lesz! Ezt igazán jó dolog tudni!

Nyárádszereda nem birkák tanyája!

Az újév első napjaiban felhívtam telefonon cégünk egyik külső munkatársát Nyárádszeredából, hogy boldog újévet kívánjak neki, és a hamarosan beinduló munkálatokról tárgyaljunk részleteket. Néhány üdvözlő formaság után, ismerősöm nevetve kérdezte, hogy hallottam a hírt, hogy Nyárádszereda hírneves település lett, mert tele van vele a sajtó és a média? Rémlett, hogy miről lehet szó, mert a Karácsony környékén kirobbant botrányról már hallottam, de az ügy további fejleményeit már nem ismertem. Annyit mondott ismerősöm a telefonba titokzatosan, hogy Nyárádszereda főterén, szilveszter éjszakáján igazság tétetett!
Egyik idegenbe szakadt olvasóm kért meg, aki Nyárádszereda egykori fia, hogyha tudok valamit szülővárosáról, akkor írjak valamit a helyzetről, mert aggódik szülőföldje miatt. A Duna tévé műsorából értesült az eseményekről és többet szeretne tudni a dolgok állásáról.
Nos, én sokkal több részletet nem tudok mondani, mint amit a tévéseknek sikerült összeállítani, de az ügy kapcsán lenne néhány személyes tapasztalatom, és a saját véleményemet sem rejtem véka alá!
Kezdjük talán azzal, hogy a hagymakupolás inváziót mindnyájan ismerjük. Mindnyájan, akik Erdélyben élünk, mert azt nem észrevenni sehogyan sem lehet. 1990. óta Marosvásárhelyen nem kevesebb, mint 16 ortodox templomot húztak fel a város legkülönbözőbb pontján. Sem park sem játszótér, sem semmiféle akadály nem állhatott az útjukban, ha egyszer valamelyik szakállas konkvisztádornak megakadt a szeme valami beépíthető területen. Hogy a legtöbbször olyan helyet választottak ki, ahol a szovjet mintára épült tömbházak közé sehogyan sem illeszkednek, talán ez lenne a kisebbik gond! Az ünnepségekre összegyűlt hívek a parkolókban, a virágágyásban és a kerítések tetején hallgatják a kihelyezett hangfalakból bömbölő papok üvöltözéseit, miközben a környék lakossága is remekül szórakozik a keleti egyház ingyenes áldásán. Az egyáltalán nem számít, hogy a templom falai közé legfeljebb egy mikrobuszra való hívő fér el. A toronyba szerelt harangok a környék toronyblokkjai hatodik-hetedik emelet fölötti lakóinak okoz maradandó halláskárosulást, a többi megelégszik a napi ima helyett a szitkozódással. A kövesdombi ortodox mini templom egy szökőkutas park közepébe telepedett le, tönkretéve ezzel az egész lakónegyed egyetlen parkját. Ennek a templomnak a harangja, ha izmosabb harangozó rángatja, a harminc méterre lévő tömbház erkélyen 90 dB-s zajszintet produkál, ami versenyezik egy leszerelt kipufogójú, alaposan felhergelt versenyautó motorjának a zajával, tíz méter távolságból mérve. Ünnepek alkalmával tízszer is rángatják naponta a harangot, néha tizenöt percen keresztül. Dupla üveges, termo ablak mögött még ki lehet bírni, de ha csak megpattintva hagyod az ablakot, reggel hétkor, mikor megkezdi a harangozó az aerobic showját, pánikszerűen ébredsz, és az eget is leszedet, míg sikerül bezárni a hanyagul nyitva felejtett ablaktáblákat.
Ezzel a templommal kapcsolatosan kering egy anekdota is, aminek valós alapja van. A kilencvenes évek elején nekifogtak építeni, és a papot is kinevezték már, pedig még csak az alapoknál tartottak. A pénzt, ahelyett hogy a munkálatokra fordították volna, a pap bácsi gondolt egyet, és betette az egész összeget a kolozsvári Caritas-ba és az ott is maradt mindörökre. Persze, hogy cirkusz lett, de a pap maradt a helyén!
Az ország minden sarkában történtek templomépítések, de amit Erdélyben műveltek, az felér egy új honfoglalással. Itt megemlíthetjük a marosfői épületegyüttest, és a több száz hektáros kisajátított terület történetét, az udvarhelyi Cserehát esetét, a csíkszeredai ortodox püspökség ingatlanmanőverét is! Ne felejtsük el a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna iskolájának az esetét, mikor kétségtelenül bebizonyosodott, hogy ha a pénz beszélni kezd, akkor a magyar érdekvédelem  még ugatni nem fog!
Irdatlan pénz folyt az ortodox egyház számlájára, és a törvénytelenségek ezreit követték el, mindmáig sikeresen. A legtöbb templom úgy épült fel, hogy az építkezési engedélyeket akkor adták ki, mikor a templomba már évek óta jártak a hívek. Számtalan kivételezés történt, és az illetményeket pedig soha sem fizették ki! Ha elmaradások és adósságok gyűltek fel a villany és gázszámlák körül, soha, egyetlen esetben sem történt meg az, hogy felfüggesszék volna a szolgáltatásokat. A marosvásárhelyi repülőtér mellett felhúzott kolostor és templom együttes több száz apácának és szerzetesnek a lakhelye, számtalan gazdasági épülettel, szálláshellyel a zarándokoknak. 1999.-ig még egyetlen gázszámlát sem fizettek, holott a komplexum fogyasztása egy jókora falú gázfogyasztásával vetekedett. Tudomásom szerint, az EON-os privatizációig tartott a dolog, mikor azzal oldották meg a dolgot, hogy eltöröltek minden adósságot!
A törvénytelenségek állami szinten mentek, és még ma is mennek nyílt vagy burkolt formákban. A korábbi orcátlanságok sokat mérséklődtek, de a szemtelenség, az maradt. Régebben számtalan esetben a Román Nemzeti Bank adományozott hatalmas összegeket templomépítés és telekspekulációk lebonyolítására, de ismertek olyan esetek is, mikor a titkosszolgálatok számláiról jött a pénz! Ez ma már nem megy ilyen formákban, sokkal áttekinthetőbbek az állami pénzek, és sokfelé elzáródtak a csapok. Talán már nem is kell pénzt pumpálni, mert az új honfoglalás meghozta mára gyümölcsét, mert irdatlan pénzek forognak a belső egyházi körökben. Ott, ahol a civil pénzügyi törvényeknek nincs érvénye, és lehetőség sincs azok külső ellenőrzésére. Állam az államban, és a megszokás nagy úr, mert néha azt a képzetet szüli, hogy egyeseknek mindent lehet! Eddig mindent sikerült elérni, miért ne lehetne ezután is ugyanúgy folytatni? Törvény? Ugyan már! Kit érdekel a törvény? A győztes honfoglalók törvénye az, hogy arra teszik rá a kezüket, amire akarják, és lássuk, kinek van mersze szembeállni!
Itt van a lényeg, mert nemrég, az ősz folyamán vándorcigányokat megszégyenítő karaván vonult végig a Nyárád mentén, kampánynak nevezett hazugságverseny keretében. Volt itt tehetségtelen ripacsokból verbuvált viccelő brigád is, ahol a legnevetségesebbnek vélt téma a székelység vélt gyarlósága szerepelt leggyakrabban. Aztán énekelt ingyen Dancs Annamari is, mert ilyenformán elmondhatja ő is, hogy telt ház előtt kornyikálhatott. A legszebb az volt, mikor Markó Béla és Kelemen Attila elmotyogta, hogy miért kellene a tulipánra szavazni, és nem az ügyvédre, aki pereskedéseivel és megszállottságával felborítja a román és magyar nép között kialakult békét! A shaolin szerzetesek harciasságát megszégyenítő deményházi pap is bemondta a tippjét, hogy agyonveri a pártütő gazembereket a saját szemétdombja környékén. A gyulafehérvári érsekség később erre áldását is adta, mert nekik is megvan a saját szemétdombjuk, ahonnan ezt megtehetik. Nekik még azzal a gonddal sem kell bajlódjanak, hogy ők esetleg nemzeti egyház lennének, és netán felelősséggel tartoznának a Nemzet iránt! Megvan Róma a Nemzet nélkül is, legyen meg a Nemzet is, ahogyan tud!
Most, mikor szorul a hurok, és itt az IDŐ, mély csend van az érdekképviselet és a választókerület sikeres győzteseinek háza táján! Valahogy úgy, ahogy a tavalyi kampány során divatba jött a szöveg, hogy "Ők Velük, Mi Veletek!" RMDSZ-es változata, vagyis "Mi Velük, Ti Magatokra!"
De van Igazság és van Isten! A "Hiúz a napba néz", és "És mégis mozog a föld" "mert nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért"!!!
Idegenbe szakadt nyárádszeredai Testvérünk, mint mondtam, több részletet nem igazán tudok, de egy üzenetet továbbíthatok Neked, egy másik nyárádszeredai öregfiútól!
Azt, hogy "Nyárádszereda főterén, szilveszter éjszakáján igazság tétetett!"

Ki a becsületesebb Magyar?

Számtalan vita és legenda kering arról, hogy ki is az igazi magyar, és ki az, aki nem olyan erősen az! Kinek van nagyobb, a határon kívül rekedteknek, vagy a határon belül szorultaknak? Egyeseknek természetesen jön a fellebezhetetlen válasz, hogy hát persze hogy azoknak, akik a mai Magyarország határain belül tengetik életüket, mert a többi, az csak olyan másod és harmadrangú lehet csak! Ezek után már nincs is gond azzal, hogy akkor ezeknek a hontalanoknak a szavuk és becsületük sem ér annyit, mint egy igazi magyarországi magyarnak!

Ha valaki nem így tudja, annak most bemutatom, hogy mennyire így van néha, és itt még az sem számít, hogy a témában, vagy szakmában érintettek nem éppen arról híresek, hogy trükkös átverésekkel szórakoztassák a becsületes magyarországi magyar üzletembereket. A reflex azonban reflex maradt, és hiába a ritka hóbort adta szektásodás.
Arról van szó, hogy jött Karácsony a tavaly, és feleségem felajánlotta, hogy egyik bolondériám oltárán szándékozik feláldozni egy halom pénzt. Rám bízta, hogy válasszak magamnak egy csillagászati teleszkópot, amit már évek óta kerülgetek, de eddig még nem jött össze! Kisebb távcsövem már van, de most egy igazi profi műszert néztem ki magamnak, amivel már komolyan lehet csillagászati megfigyeléseket végezni.

Már korábban nézegettem az online vásárlási lehetőségeket, és választásom a http://www.makszutov.hu/termek.php?termek_id=sw_200n_eq5 termékre esett.
Itt teszed kosárba a cuccokat, és az árak forintban, euróban, és ron-ban is láthatóak.

Minden megy rendesen, de mikor az árakat számolgatom, és a Romániába történő szállítási költségeket nézem, hát azok nagyobbak, mint maga a termék ára. Persze, hogy hibás a számláló, mert ha forintban számlázok, akkor már rendben van az ár. Illetve lenne, mert a nagy ígéretek egyike az, hogy 1200 ron felett a szállítás ingyenes.

Na de kicsire nem adunk, itt van Karácsony és örvendhetek, ha idejében megérkezik a futárszolgálat. Megy a rendelés, vissza is jön a visszaigazolás, amit változtatás nélkül vissza kel küldeni! Visszaküldöm, mert tartom a tétet, és a címem is igazolódik ilyenformán.

Eltelik egy nap, mire jön a hidegzuhany, de inkább itt a levél szövege:

Most akkor mi az igazság, mert az oldalon világosan olvasható, hogy Romániából is lehet vásárolni, és nincs szó arról, hogy azt utánvétellel esetleg nem lehetne.

Hát szóval akkor az átverésen túl, még van valami, ami felhúzza a vérnyomásomat rendesen, és az a következő: Azt írják nekem kedveskedve, persze egészen másképpen fogalmazva, de a lényeg ugyanaz! Bennetek, románokban nem bízunk meg, de ennek ellenére én már feltétlen bizalommal rájuk bízhatom a pénzemet előre is! Mert hát ugyebár aki Magyarországon lakik, az tisztességes lehet csak, és a pénzemmel is rendelkezhetik hitelbe! Én nem élvezhetem a bizalmukat előre, mert én Romániában lakok! Ez már elég is ahhoz, hogy feltételezhetően gazemberségeken törjem a fejemet, és jobb híján Newton távcsövekkel spekuláljak! Amatőr csillagásznak álcázom magam és átbaszom a magyar honi kereskedőket egy rendkívül széles keresetnek örvendő termékkel! Talán én nem is tudom azt, hogy a legjobban menő csempészáru Romániában a csillagászati felszerelés! Most már talán tudom, és azt is, hogy ezután hol nem fogok az égvilágon semmit sem vásárolni, hiába a reklám és ígérgetés, mert abban megbízni ezek után már többé nem lehet! Akkor se, ha ténylegesen a csillagos eget ígérik ráadásul!

Gáz van, mert nincs gáz!

Végre megírhatom a 2009-es évi első bejegyzésemet! Nem azért, mintha eddig nem írhattam volna valamit, csak éppen eddig nem tettem. Lustaságból? Kicsit! Leginkább azért, mert semmi jó nem jutott az eszembe! Ez nem jó jel, de ennyi lógás és semmittevés úgy tűnik, az agyamra ment. És nem csak ezek, mert a pezsgő, a vörösbor, a gyógyulásra alkalmazott Unicum utóhatása is mint jelentkezik! Szóval ez lenne, és persze belendült az új évi munka, és hiába a nagy világválság, van tennivalóm bőven! Ég a munka a kezem alatt! Igen, úgy kell neki, hadd égjen, mert legalább meleg lesz! Iván pedig ugrálhat! Ja, tényleg, tudtátok, hogy megint gáz van, mert nincs gáz? Ezen a télen már megint, mert ugyebár Ukrajna lopja a gázt! A tavaly is lopta, akkor is lezárták Ivánék a csapot, és számítani lehetett arra, hogy az idén is lopni fogják, és megint lehet lezárni! Mindenki jajveszékel, csak éppen Ukrajna nem! Hát nem furcsa? Annál jobban vinnyognak mások, akik eddig is jófiúk voltak, rendesen fizették a számlát, mégis hoppon maradtak! Illetve koppon, mert most már nagyon fagy és kopog is rendesen! Ilyenkor mit lehet tenni? Általában semmit, azon kívül, hogy tudomásul vesszük! Nem így a nagyokosok! Románia legkisebb miniszterelnöke kényszerállapotot hirdet, de kijelenti, hogy nincs gond, mert a kormány ellenőrzés alatt tartja a helyzetet! Hogy mit ellenőriznek egyáltalán, azt nem mondják, de akkor miért kellett kényszerállapotot bevezetni? Na és persze, az Unió is beszólt, hogy ez a helyzet elfogadhatatlan! A napokban össze fognak ülni, hogy megoldásokat találjanak a kialakult helyzet orvoslására! Nem világos, hogy mit tehetnek egyáltalán, mert az kétséges, hogy a kiürült gázcsőbe fújni fognak egy pár légkört eltökéltségükben. A tavaly is eldöntötték már egyszer, hogy tenni fognak valamit, de azóta az égvilágon semmit sem tettek, és most ezt ezután is sikeresen megtehetik. Még egyszer bebizonyosodott, hogy ha tényleg valami komoly gond alakul ki, az Unió gyakorlatilag teljesen képtelen bármit is tenni, komolyabb kihívásra teljesen képtelen hathatósan reagálni! Irdatlan bürokratikus rendszer, amelyik önti magából a használhatatlan rendelkezések tömegét. Grafikonok, elméletek, kimutatások, agyalágyult utópiák, irodakukacok álmodozásai valamiről, aminek a hétköznapok gyakorlatiságához vajmi kevés köze lehetne! Ez lesz most is, sértődés és tehetetlen emberekre jellemző vénasszonyos sopánkodás, hogy hát ez hallatlan! Talán a Nabucot megint felemlegetik, de ha megint itt lesz a tavasz, akkor megelégszenek azzal, hogy adózás alá igyekeznek majd fogni a folyóvizek algásodását. A hétpöttyös katicabogár vonulási nyomvonalának műholdas megfigyelését teszik majd akadálymentessé, és digitálisan olvasható chipek beültetését teszik kötelezővé az erdélyi lótetű kitinszárnya alá! Minderre pályázatokat fognak előírni, és a kidolgozott módszerek népszerűsítésére megszavaznak néhány millió eurót! A gáz és alternatív energiák gondja várhat a jövő télig, mert akkor majd ráér róla dumálni, ha Ivánék megint tekergetni kezdik a zárószelepek rozettáit. Addig majd porhintésnek elég lesz a Korodi Atilla féle ál-támogatási rendszer az alternatív energiák felhasználására "A La Romania" Aki nem olvasta az emlegetett nagyvonalú támogatási keretet, annak elmondom, hogy mekkora átverés az egész. Nagyjából arról van szó, hogy az állam 90%-ban támogatja a nap és szélenergiát hasznosító rendszerek felszerelését és használatát. A részletek tisztázása során azonban kiderül, hogy az egészből semmit sem lehet megpályázni, mert olyan ravaszul van az összehozva, hogy kis kivételtől eltekintve, teljesen kivitelezhetetlen. A maradék rész pedig gyanúsan célszerűen van kitervelve, de úgy, hogy csak egyeseknek lehetséges azt kihasználni! Szélkerék, termálvíz, és napenergia, de csak a hőenergia értékesítése! A fotovoltaikus rendszer egyáltalán nem szerepel a listán, holott ennek hiánya tejesen használhatatlanná teszi a szélkerekes rendszereket, amelyek csak hibrid szerelésben használhatóak, fotovoltaikus napelemekkel kiegészítve! Szélkerekek szerelése csak építkezési engedélyek kiváltásával szerelhetőek, amelyeknek költségeire nem terjed ki a támogatás. Ide jön még az is, hogy tömbházakra és sűrűn lakott területeken nem is telepíthetőek, és a magas tornyok felállítása irdatlan költségeket jelentene!
Termálforrások csak nagyon szűk földrajzi övezetekben találhatóak, ezért a kiaknázásuk aránya elhanyagolható a felhasználhatósági arányokat tekintve. Maradnának a hőt értékesítő panelok szerelése, de a rendszerek működéséhez szükséges vezérlőegységek, vezetékek, pompák stb. sokasága megint kívül esik a megtérítendő költségek listájából. Hogy mi maradt még? Egy szép kampányszöveg, hogy sikeres volt az RMDSZ kormánybeli szereplése!
Miközben ezeket a sorokat írom, Szerbiában leállt a gázszolgáltatás, és órákon belül a villamos rendszer összeomlása várható! Boszniában már órák óta nincs egyáltalán gáz, Magyarországon 30 %-on állnak a tartalékok. Az Unió hétfőre tervezi az ügy megtárgyalását a tagországok szintjén! A napokban fokozatos lehűlést jósolnak mindenfelé, és akkor miért nem várnak legalább májusig, mert addig sokkal, de sokkal melegebb lesz? Amúgy sem maradnának le semmiről, mert azt nehezen lehet elképzelni, hogy Iván megszeppen egy kicsit is, ha Barosso elvtárs a 70-es évek divatfrizurájával megjelenik, és komoly pofával megállapítja, hogy gáz van, mert nincs gáz! Van olyasvalaki is, aki ezt nem vette eddig ezt észre?

"Shine On You Crazy Diamond"

Advent második vasárnapja

Kung Fu Cat

Van olyan Kung Fu stílus is, hogy Macska? Igen, van ilyen is! Tamás a kandúr éppen a fenti képen mutatja be az egyik ilyen nem jellegzetes alapállását. Talán azzal függ össze, hogy nem szereti, ha méretkezés közben zavarják!

-Hagyd már abba, mert tényleg behúzok egyet neked!

Mosolyogjatok a kamerába! Repül a madár! Csiiiiiiz!

Jerrynek ilyenkor több esze van, ő nem szokott bunyózni, és igaz, mérlegelni se, mert nagyon karcsú lány, és inkább csak a műszaki dolgok érdeklik. Itt meg van egy kicsit szeppenve, mert rajtakaptam, hogy éppen a laptoppal melegítette magát.

"Ne dugd az ujjadat a szemedbe!!"

Vásároltam egy új fényképezőgépet, s mint új cuccot, alaposan áttanulmányoztam, hogy ne maradjak le semmiről. Ismerjük a sablonszöveget, hogy a vásárlás alkalmával a használati utasításokat is nagyon figyelmesen kell olvasgatni, hogy nehogy meglepetés érjen! Én igazán olvasgattam volna, ha egyáltalán lett volna mit, de most nem ez a fontos! Végigbámultam a kiállított gépeket a Real polcain, és meglepetés volt, hogy egy aránylag jó árban, majdnem profi kamerát találtam a kiállított gépek közt. Egy Nikon D40-est kitűnő árban, 2Gb-os SD memóriakártyával. Rég gondoltam arra, hogy egy belépő kategóriájú gépet vásároljak, és a katalógusok alapján, éppen ezt a gépet választottam virtuálisan, mert eddig a kereskedelemben live, nem találtam sehol. Döntés, veszem és viszem! Cash and Carry, mint a reklámszövegben! Kipróbálni nem lehet csak akkor, miután már kifizetted és elviszed a próbaasztalhoz, ahol van egy olyan tizenéves, aki mindenhez ért! Ki is bontja a kamerát, de már az objektív helyreillesztésével nagy bajban volt. Kereste a használati utasításokat, amit mindig el kell olvasni vásárlás előtt, de az nincs sehol. Van helyette egy CD, amin pdf formátumban tartalmazza a hozzávaló szöveget. Ahhoz pedig kellene egy PC is, ami persze elérhető körzetben nincs! Ami van, azon a számlázás megy, azt erre használni nem lehet. Hívják a rajon főnöknőjét, aki forgatja a kezében a gépet, de egy mukkot sem ért hozzá! Ennek ellenére, a mellén egy hatalmas azonosító fityeg, hangzatos címmel, hogy látni lehessen, hogy ki az, aki nem ért ahhoz, amiért éppen felel! Valahogy a helyére illesztjük a darabot, ami egyébként másképpen nem is csatlakozhatik, és indul a főpróba! Indulna, ha lenne benne memóriakártya, de ezt szerencsére a kijelző is mutatja. "Insert ..... please!" Helyére kerül, de még mindig nem jó, mert Writeprotect állapotban van! Na, most akkor mi lesz? Már nagyon kezdtem unni az egészet, és kértem, hogy adják egy kicsit ide, hadd mutassam meg, mit kell vele csinálgatni! Azt nem, mert ha elrontom, akkor nincs rá érvényes garancia! Valahogy kivétettem a kártyát, és a kis pöcköt átpattintottuk, hogy lehessen rá írni is. Jöhet a következő tanév! Itt már tudtam, hogy nagy bukás lesz, mert a magasabb kategóriájú gépek LCD-jén a kép nem látható úgy, mint az olcsóbb kisgépeknél, hanem azt a pentatükrős keresőben kell keresgélni. Volt is gond, kapcsolgatták ki és be, és még jöttek ketten, de egyik sem tudta megoldani a feladványt. Hagytam hogy szórakozzanak, és tényleg nagyon elfoglalták magukat vele. A végén átmentek a CD-vel a másik részlegre, ahol keresgélni kezdték, hogy mi a baj! Hát aztán ott tényleg keresgélhették, mert attól senki sem lesz okosabb, ha azt elolvassa. Nézni lehet, de érteni semmit belőle nem lehet, pedig igazán olyan szinten van az megírva, mint az eladó személyzet tudománya.
Mikor már meguntam, akkor megint elkértem még egyszer és alaposan elmagyaráztam, hogy ha még ilyen géppel lesz dolguk, akkor jegyezzék meg, hogy... és elmagyaráztam a dolgokat. Hogy mennyire igazam van, készítettem egy felvételt is, és nagy lett az öröm, mikor az LCD-n megjelent a várva-várt kép is. Szóval úgy, na de jó, akkor jöhet a garancialevél, írjam alá, aztán húzzak a gépemmel! Húztam is, mert már délután lett közben.
Otthon feltettem a CD-t, hogy én se maradjak le valamiről, de rögtön megsajnáltam az eladó tiniket, mikor belenéztem a használati utasítások agyalágyult magyarázataiba. Aki ért hozzá és tudja, hogy körülbelül miről is van szó, az sem fogja megérteni, hogy mit mond helyenként, mert semmit sem magyaráz meg, és semmit sem mond ki konkrétan, csak fejtegetések és bárgyú utalások vannak valamire, amit feltételesen köztudottnak vélnek.
Azzal kezdik, hogy első lépésnek az a jó, ha be is kapcsolják a gépet használat előtt. Azt, hogy az akkut a helyére kellene először illeszteni, arról szó sem esik! Továbbra is teljesen logikátlan az egész, képtelenség bármit is megérteni egy kezdőnek abból, amit mindvégig mutatnak, utasítanak. Mindjárt az első lépéseknél azt tanácsolja, hogy keressük a képet, és állítsuk élesre azt a keresőben! Majd vegyük le a lencsevédőt!!!!! Indítsuk el a gépet is!!!!!! A dioptria szabályzót forgassuk addig, míg a fokalizálódik a kép!!! Itt jön a legjobb őrültség, amit valaha használati utasításban látni, olvasni lehet!!! A szabályzó állítgatása közben, miközben a keresőbe bámulunk, vigyázzunk arra, hogy az ujjunkat nehogy a szemünkbe dugjuk!!!!

Szóval, miután a képet élesre állítottuk a keresőben, ahol mellesleg a kép sohasem éles, vagy homályos, vegyük le a lencsevédőt is, hogy lássunk is valamit, és miután be is kapcsoljuk a készüléket, azután a dioptriát is beállíthatjuk! Igaz, hogy most már látni is lehet valamit, mert a lencsevédőt is levettük! Innen már gyerekjáték az egész, csak éppen az ujjunkra és a szemünkre kell vigyázzunk! Azt, hogy a képélességet mivel és hogyan állítgatjuk, arról egy szó sincs, és arról sem, hogy a dioptriákat hol kell csavargatva állítgatni!
Annyit még hozzátehettek volna, legalább a végén, hogy mindehhez még annyi szükséges, hogy a kezünkben egy fényképezőgép is legyen, hogy tudjuk, miről is van szó! Lehet, hogy a végén mondják valahol, de én azt már nem olvastam végig, mert menetközben rég lekapcsoltam és az eszem épségére is úgy tudok vigyázni legjobban, ha nem olvasok hasonló őrültségeket, mert hátha ragályos?

Marosvásárhelyi Temetőkben.

"A halálát senki sem éli meg, mert akkor már nem élünk!", mondta Szűcs László, egykori marosvásárhelyi orvos, aki megjárta mint fogoly, a náci koncentrációs táborokat! Talán így is van, de azok, akik még élnek, igen intenzíven élik meg embertársaik elvonulását az élők sorából. Hogy hová mennek mindazok, akik elmennek? Reméljük, hogy jobb helyre! Ha mégis a nagy semmi lenne csak, akkor sincs nagy baj, hiszen akkor azt már az elhunyt nem érzi, mert"Ott túl, már semmi sem fáj!" Ott talán nem, de itt annál nagyobb a fájdalom és az űr, amit eltávozott szeretteink hagynak hátra! Fájdalmat csak az érez igazán, akinek szeretett szülei, gyerekei, házastársa, testvére, barátja, rokona, szomszédja, ismerőse fekszik a hideg hantok alatt!

Ha mégis van Ott Túl Valami, és én hiszem hogy Van, akkor ebben az életben már nem, de utána megint együtt lehetünk azokkal, akiktől itt a földön egyszer nagyon elváltunk! Nem tudjuk a létünk lényegét, de megvan a remény, hogy egyszer megvilágosodik minden! Az Örök Világosság Által, mely legyőzi az öröknek vélt sötétséget!
Addig is, mi, akik még itt, ezen a parton vagyunk, ilyenkor november elsején meglátogatjuk eltávozottaink sírhelyeit, emlékműveit az eltűnteknek, és emlékezetünkkel felidézzük őket, életre keltjük szeretetteinket, ott mélyen a szívünkben, ahová még a hitetlenség sötétsége sem tud behatolni. Lelkivilágunk belső szentélyében, ahová még mi is megilletődve lépünk be, ott mindenki élhet tovább, ha helyet adunk nekik! Ezt csak úgy tehetjük meg, ha emlékezetünkben megőrizzük mindazokat, akikkel volt szerencsénk ebben az életben egyszer együtt lenni! Bizony szerencse az, mert sokszor csak akkor derül ki, hogy mekkora vesztesség ért bennünket, mikor már késő! A fájdalomtól tántorogva, lelkifurdalástól kifacsarodó szívvel érezzük, hogy valami pótolhatatlan elmúlt, valami végérvényesen elveszett! Nem maradt más hátra, csak a nagy üresség, és egy szótlan hant, hideg kő, és néma virágkoszorú! Ami igazán számít, azok az emlékek és a tisztelet a halál fájdalmait elszenvedettek iránt! Tisztelet mindannyiuknak, és gondoljunk arra, hogy Nekik mennyire lehetett még fájdalmasabb azáltal, hogy távozásukkal ekkora fájdalmat okoznak a hátramaradottaknak!

Kedves "kacsacj" barátom, ígéretemhez híven megkerestem szeretett tanárod sírhelyét, és kívánságod szerint, egy gyertyát gyújtottam a nevedben, és valami imádságfélét is mondtam, de az inkább valami monológféle volt, hogy "Tanár Úr, egyik volt diáktól hozok üzenetet, aki, ha nem is lehet itt, gondolatban sokszor van Önnel! Tisztelet és hála, a dimenziókon áthatolhatatlannak vélt úton keresztül!" Gondolom, eléggé akadémikusan fogalmaztam én is. Gondosan ápolt sírhely, alaposan feldíszítve az ünnepre. Nem én csinosítottam, és látszik, hogy sok rajongója van a Tanár Úrnak. A sarkon lévő piros gyertya a tied, azt én tettem oda.

Furcsa élményem volt ezzel a sírhellyel, mert órákig kóboroltam a temetőben pénteken, mire rátaláltam. A temető gondnoka egy olyan ember, aki azon kevesek közé tartozik, aki igazán a munkahelyére illik. Mogorva, torzonborz, és első benyomásom is az volt, hogy egy igazi temetőőrző kutyát látok. Úgy is viselkedett! Fél négykor érkeztem az irodába, ahol hosszú sorban álldogáltak emberek az adófizetéssel. Kérdeztem, hogy hányig dolgozik, mert a sírhelyekről akartam kérdezni. "Fél négyig", mormogta az orra alatt. "Most pont annyi van" mondtam, mire visszamorgott, hogy" Akkor maga pluszba van!". "Én itt csak egyetlen valakit látok, aki pluszban beszél, és az egyáltalán nem én vagyok!" pofáztam én is vissza, és faképnél hagytam a meghökkent Kerberoszt. Meg is bántam később, mert sehogyan sem találtam a keresett sírhelyet. Már azon voltam, hogy megyek, és valahol a keresztúton gyújtok egy gyertyát, mikor már majdnem a kijárathoz érkeztem. Akkor megint elfutott a méreg, hogy hát én nem szoktam csak így feladni és majdnem hangosan gondolkodva, hirtelen megálltam és kimondtam, hogy hát tanár úr, merre lehet, segítsen, mert akarok mondani valamit! Aztán lassan balra fordultam, és pontosan egy obeliszk alatt álltam, amelyiken Kiss Elemér nevét láttam meg. Nem részletezem, hogy mit éreztem, de ilyen véletlenek nem szoktak történni! Velem egyáltalán nem!
A következő képek azoknak nyújt vigaszt, akik erre igényüket fejezték ki! Vannak olyanok is, akik nem akarják a nyilvánosságot, és azokat, a kívánságoknak megfelelően, diszkréten kezeltem. Minden esetben személyes levélben is tájékoztattam az illetőket, és a felvételeket is elküldtem. Tizennyolc esetben intézkedtem, és egy sírhelyet sehogyan sem sikerült megtalálni a református temetőben. A részleteket levélben továbbítottam, gondolom, megoldódik a rejtély.

Néhány ismerősöm és volt barátom, tanárom sírhelyét is bemutatom itt, néhány sor magyarázat kiséretében.
Itt a szomszédom, Lacika pihen. Tragikus halála mindannyiunkat alaposan kiakasztott. A szíved szakadt meg, ha a szüleivel találkoztál azokban a napokban, mikor az USA-ból "várták" haza egyetlen fiukat, aki ott közúti balesetben vesztette életét.

Nem is tudják talán, hogy Marosvásárhelynek volt egy világhírű atomfizikusa is! Szerencsém volt személyesen is ismerni "Endre bácsit", aki baráti körben csak így engedte megszólíttatni magát. Egyszer még mesélni fogok Endre bácsiról, elmondom, hogy milyen nagyszerű élmény az életben zseniális ember mellett tanulni. Endre bácsi a legzseniálisabb szakember volt, akit valaha is ismertem.

Itt egy másik Laci pihen. Egykori kollégám, és beosztottam, akit mindenki félreértett, és lekezelően viselkedett vele. Azon kevesek közé tartozott, aki az egykori Telesatco cégnél értett a szakmájához is, és behuny szemmel fújta a TTL és MOS-FET integrált áramköröket. Ha Laci kéznél volt, soha nem kellett a katalógusokban keresgéljek, csak szólni kellett neki. Miután eljöttem a cégtől, támasz nélkül maradt, és elmarták a csapatból. Bánatában a pálinkásüveghez menekült, és szó szerint halálra itta magát elkeseredésében. Sokszor érzem magam hibásnak miatta, mert ha maradok, talán másképpen alakult volna sorsa. Ki tudja? Én nem, és ezért is furdal a lelkiismeret.

Itt nyugszik Feri bácsi, aki mindig Karcsikámnak kényeztetett, és stílusával olyan mély benyomást tett rám, hogy azalatt a pár év alatt, amíg szerencsém volt a közelében lennem, valóságos átnevelődésen estem át. Erdély egyik legtehetségesebb, legtiszteltebb színházi rendezőjét tisztelhetjük benne. Hosszú pályafutása alatt, sikert sikerre halmozott, és talán egyetlen volt a szakmában, akinek csak barátai és tisztelői voltak. Most is barátok közt pihen, mert sírhelyétől pár lépésre nyugszik Kőszegi Margit, Kőszegi Dusu és Borovszki Oszkár, mindannyian az egykori Székely Színház művészei. Feri bácsi felesége, Kovács Emma, az erdélyi színpad élő csillaga, a rá jellemző fekete humorral mondta egyszer itt, hogy "Ferikém, ti itt aztán éjjel tizenkettőkor jó kártyapartikat rendezhettek, és még csak nem is kell messze kóboroljatok a helyetekről!"

Nyugodjatok békében kedves barátaim, ismerőseim, rokonaim, ismeretlen hőseim, névtelen nemzettársaim!
Találkozunk vajon még egyszer?

Forgalomrendészeti Agybaj!!

Marosvásárhelyen dühöng a forgalomrendezési őrület. Kb. egy évvel ezelőtt kezdődött, hogy valaki nagyon a fejébe vette, hogy megváltja a világot, de ha nem is az egészet, akkor Marosvásárhelyt mindenképpen! Ugyanis akkortájt tört ki az a mánia, hogy az amúgy is pokoli autóforgalmat úgymond szabályozzák, és folyamatossá fogják tenni. Nincs is teketória, mert amennyi útkereszteződés, vagy elágazás van, azt mind megreformálták! A forgalom persze nem lett folyamatosabb, de az elv tényleg helyénvaló! Nagyon ideje lenne már, hogy tényleg foglalkozzanak néhány égetően fontos gonddal, és a mindennapi autó forgalom már rég túl van minden elképzelhető előfázison. Nem tudom, hogy ki is az a valaki, vagy valakik, akik nagyon rendeznek, de hogy a nagy felindulásnak néha furcsa esetei is vannak, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy néhány helyen annyira összekuszálták a megszokott forgalmi rendet, hogy azon a leggyakorlottabb autóvezetők is nehezen igazodnak el. Néha ügyvédet kellene fogadnod ahhoz, hogy eldöntsd, most merre és kinek van elsőbbsége a forgalomban. Se szeri se száma az új forgalmi jelzőtábláknak, és ahogy szaporodnak, úgy gyűlnek a legképtelenebb szabályozások, forgalmi rejtvények! A mai nap három olyan helyen hajtottam át, ahol az eddigi megszokott szabályt valaki megváltoztatta. Egyet gondolt, aztán ide meg oda tettek tiltó vagy elsőbbséget jelző táblát és mindjárt a fejére állt a világ! Ha nem figyelsz, rögtön megvan a koccanás, balhé, és mielőtt kiütnéd a másikat, jó lesz szétnézni, mert ami a tegnap még egyféleképpen volt, az ma már egészen másképpen van. Kell a szabályzás, és helyenként ennek jótékony hatása érződik is, de azért néha pszichiáterhez kellene fordulni, mert úgy látszik, hogy valakinek az agyára ment a megfeszített munka!

Ez a Balcescu utca, a Baneasa-val találkozó kereszteződésnél áll, mint új forgalmi jelzés! Ami hab a tortán az, hogy a képen is látható, hogy éberék ki is álltak a Logannal, és lesik, hogy ki szabálytalankodik az Új Világrendben! Senki sem, mert minden sarkon ilyen tábla áll, és ami a legjobb, négyen álltunk egyszerre és illedelmesen vártunk egymásra és közben átkozódtunk mindannyian! 

UFO, vagy nem UFO

Ha éjszaka kint vagyok a természetben, akkor mindig magammal hurcolom az összes videó és fotó cuccomat. Ha a kocsi is a közelben van, akkor a hordozható csillagvizsgáló teleszkópot is magammal szoktam vinni állvánnyal együtt. Ugyanis többször megtörtént már, hogy az égboltot fürkészve megmagyarázhatatlan fénypontokat, kóválygó fényes tüneményeket láttam. Csillagászati megfigyeléseket is szoktam végezni, minden rendszeresség nélkül, hiszen időtöltésnek nagyszerű program lehet. Ilyenkor egy hordozható laptopon egy égbolt térképet szoktam használni, aminek a segítségével könnyen lehet tájékozódni és egyben a jelenségeket is naplózza. Nem mondhatnám, hogy profi vagyok a szakmában, nem is leszek egyhamar, de az alapvető dolgokkal tisztában vagyok és az égi jelenségeket alaposan tanulmányoztam. Így elmondhatom, hogy nem hiszek a dajkamesékben és még véletlenül sem tévesztem össze a Jupitert egy meteorral, vagy a Vénusszal.

Megfigyeléseim során sokszor láttam érthetetlen jelenségeket, mert azokat semmiféle szokásos magyarázattal nem lehetett azonosítani. Itt utalok a meteorológiai léggömbökre, vagy közönséges repülőre, de még a ritka világító felhőkre is, és a magas rétegekben néha jól látható műholdakra is. Ugyanis ezekkel a jelenségekkel szokták megmagyarázni az esetek többségét, és persze, az örökös optikai csalódással.
Nem szándékom a régebbi eseteket felsorolni, mert azok tárgyi bizonyítékok nélkül csak elbeszélések maradnak. Néhány nappal ezelőtt sikerült végre, néhány felvételt készítenem valamiről, amit szintén nem tudok azonosítani, mert semmiféle általam ismert jelenséggel nem magyarázható.
Időpont 2008. szept. 4. - 0.45 UTC. Helyszín: Nyárádtő.
Arra lettem figyelmes, hogy az égbolton egy fényes pont halad kóvályogva, néha megáll és oldalra imbolyogva egy helyben remeg, majd megint elmozdul ugyanabba az irányba. Ezt többször is ismételte, és percekig mozdulatlanul állt egy helyben. Közben rohantam a fényképezőgépért és a sötétben vaksin szereltem az állványra, miközben a tünemény lassan haladt előre a már megszokott szünetekkel és a jobbra- balra piruettjeivel. Nem tudom, hogy mikor tűnhetett fel, de nem lehetett sokkal azelőtt, hogy viszonylag magasan az égen megpillantottam. már ez is furcsa volt, mert azelőtt is folyamatosan bámultam abba az irányba. Csendes volt a légkör és a többi égitest is nyugodtan viselkedett, nem volt tapasztalható a néha erős szcintilláció, ami a nyugtalan légkör esetében néha okozhat kóválygásszerű jelenséget. Itt most csak a tünemény imbolygott, és tartott kisebb szüneteket. A Herkules csillagkép irányából a Líra felé tartott, amikor sikerült először felvételeket készíteni róla. Erősen zummolva sem látszódott semmi kivehetően, csak egy elmosódott folt, de ez a fókusz miatt lett ilyen, mert nem igazán sikerült pontosan ráállnom.

Mikor végtelenre állítottam az objektívet, akkor sem lett más egyéb, mint egy ellipszoid.

A háttérben megjelent két halvány csillag is, és azok képe tisztán, pontszerűen láthatóak a fényképen. Tehát az imbolygás nem az állvány remegéséből ered, mert akkor a csillagok képe is elmosódott lenne.

Egy másodperces nyitással készítettem a többi fotót, kb. 30 másodperces időközökben. A  jelenség a Vega felé tartott, és reméltem, hogy ha a közelébe kerül, akkor annak fényereje jó összehasonlítási alap lesz majd, ha mindkettő a képre kerül. Ekkor azonban minden előzetes jelenség nélkül hirtelen kialudt, és többé már nem volt észlelhető.
Repülő nem, meteorológiai léggömb nem, mert az nem világít és késő éjjel már a nap fényét sem verheti vissza, mint ahogyan a legtöbb mesterséges égitest sem teszi már ebben a kései órában. A mozgása sem volt folytonos, és a képen jól látszik, hogy az egy másodperces idő alatt, többször is kilendült jobbra-balra. A fénye szokatlanul erős volt, és semmiféle hangjelenség sem kísérte.

Láttam már hordozórakéták elégését a légkör felső rétegeiben, de az hamar lezajlott, és fénycsóvát hagy maga után, míg az általam leírt jelenség kb. 5 percig volt látható, miközben az égbolton egy viszonylag kis ívet tett meg. Többet állt és forgolódott, mint amennyit haladt előre. Legalábbis addig, míg én megfigyeltem. Az órámat is figyeltem, nincs abban semmi kétség, hogy néhány másodperc híján, kereken öt percig láthattam.
Mi lehetett? Fogalmam sincs, és az ilyenkor szokásos zöld embereket sem láttam, mert akkor az ilyenkor szokásos mesét mondanám: A világűr vendégeit figyelhettem meg.
Ha valakinek van élképzelése, megkérem, ossza meg velem, de optikai csalódásokat és szokásos lekicsinylő véleményektől kérem kíméljenek meg! Kell létezzen racionális magyarázat a jelenségre, és azt szeretném megtudni! Ha nem, akkor marad az azonosítatlan objektum, vagy az agyrém, tárgyi bizonyítékokkal!

"Külföldi Magyarok" Magyaroszágon

Közel húsz esztendeje spekulálok már, hogy egyszer augusztus 20.-át „külföldön”, pontosabban Magyarországon töltsek. Nem véletlen az idézőjel, mert a mostani „magyar” politikai „elit” elöljárói is „külföldre” jöttek, mikor Erdélyben árulták a petrezselymet és erősítgetni szándékoztak a magyar és magyar kapcsolatokat. Tehát van miért idézőjelbe zárni néhány kifejezést, mert a magyar- magyar kifejezés agyalágyult kitalációján túl, mégis csak fejlövéses sérült ember gondolkodására vall ez, a mára már szabványosnak elfogadott, nemzeti felosztás. Sikerült az idén megvalósítani évtizedes vágyamat, mert a szerencse és a körülmények is közrejátszódtak benne. Mivel a lányom már hosszú ideje vendégeskedett a húgomnál, aki családjával másfél évtizede lakik Magyarországon, és a szünidő is a végét járja, hát elmentem utána. Rokonság ide, vagy rokonság oda, a jóból is megárt a sok! Persze ez minálunk, erdélyieknél egészen másképpen van, mint másfelé, de ami biztos, az biztos! Mégiscsak másfél évtized ott sokat számít, és hát, ami az ottani rokonok ismerősök vendégszeretetét illeti, arról nagyon sok erdélyinek megvan a maga elhallgatott véleménye, mert azt a legtöbb esetben még elmondani is szégyen és gyalázat. Persze vannak kivételek is, de a „szegény rokon szindrómát” mindnyájan ismerjük, és a legtöbben meg is tapasztaltuk azt.

Két napot szándékoztam maradni, hétfőn reggel indulni akartam hazafelé, mire kitört a keserűség és a könnyezés, hogy hát csak ennyit maradtok, mert milyen ritkán találkozunk, annyi mindent kellene még elmesélni, emlékeket felidézni stb. A csomagok a kocsiban, a slusszkulcs a kezemben és ekkor kicsordult a könny a szememből. Ilyet csak mi erdélyiek tudunk felmutatni, ennyire egymást szeretni, vágyódni a testvérrel, rokonnal együtt lenni! Maradtam, mert igazán menni sem akartam és hiába tartózkodtam a kilencvenes években hosszú ideig Budapesten, nyáron mindig itthon voltam a Nemzet Ünnepén. Tehát maradtunk, és mindjárt határtalan ujjongás lett belőle. Hozzáteszem, hogy a húgom férje szintén Erdélyből elvándorolt székely, az Olt partján nevelkedett lófő, akinek szemei mindig nedvesek lesznek, ha fenyőket és ködös hegyormokat emlegetsz. Esküszik is égre-földre, hogy nem megy le számára végérvényesen a nap az égről, mielőtt visszatérne örökre szeretett szülőföldjére, a székelyek fellegvárába, szeretett hegyei közé, ahol ősei porladnak a suhogó fenyvesek alatt. Így aztán, gondolom minden érthető, mert a feleségem a Sóvidék bérceinek tövéről származott szüleivel, magán hordozza ennek a népnek minden átkát és erényességét, amit a ritka csavarlatos intelligencia ötvöz gyémántkemény egyéniséggé. Magamról jobb, ha nem is beszélek, mert őseim minden szilajságát, nyers huszárok öngyilkos virtusait mind rám hagyatékozták, mert jóformán csak én maradtam a sok háború után, ahol őseim vére festette pirosra a környéket itt, és a messzi távolban, a Haza Oltárán. Ezt a hagyatékot nem lehet eljátszani kártyával, és nem lehet visszautasítani! Ez kötelez, és egyben megszabja sorsomat, nekem pedig méltó kell lennem hozzá! Most itt az alkalom is, Nemzeti Ünnep, megyek ünnepelni a Magyarok ünnepén! Hát igen, de már 19.-én az M0-áson befagyott a forgalom, képtelenség volt bejutni Pestre! Két órán át vánszorogtunk, mire kikecmeregtünk a forgalomból és visszafordultunk Kókára. Egyszerűen nem sikerült bejutni a külvárosba sem! Akkor mi lesz másnap? A rádióban, tévében egymásra jöttek a figyelmeztetések, hogy jön a vihar, jön a tornádó, jön a nagy nyavalya, és mindenki vigyázzon a bőrére! Százféle szcenáriót mondtak el, hogy mi lesz, ha így lesz és mi nem lesz úgy, vagy másképpen! Persze a végén semmi sem lett, de mindenkiben benne volt már a frász, és talán ez is volt a cél, hogy elijesszék a bátortalanabbakat, és ha tényleg lenne valami balhé, akkor el lehessen mondani, hogy hát ezt előre megmondták! Így mindenki elvégezte a dolgát úgy, hogy tulajdonképpen semmit sem tesz senki, akinek baja esik, az máskor figyeljen oda a jelzések színére!
Eldöntöttük, hogy ha már így áll a helyzet, helyben fogunk ünnepelni, mert itt is lesz tűzijáték, utcabál késő estig, és napközben mehetünk egyet úszni is Tóalmásra. Hát ebben maradtunk, mert ugye a gyerekek, és egyébként a fővárosi hivatalos rendezvények közelébe sem engednek senkit, aki nem „külföldiként” járja Erdélyországot, a Felvidéket és a Vajdaságot. Hát tényleg így történt, mert gyurcsány és társai csak a „külföldiekkel” tartott zártkörű kupaktanácsot, mert ahhoz a Nemzetnek semmi köze sem lehetett, mert kizárták onnan azt. Legfeljebb a környéken tiltakozók bekiabálása juthatott oda be, amikor érthetően hallatszott, hogy „gyurcsány, ezt is elkúrtad!” Hát bizony elkúrta ezt is a csurcsányista klán, mert a Hősök Terén már a megszokott fehér-piros lobogó helyébe is vörös-fekete került, arra esküdtek a katonák, és a Szent Korona se szerepelt az idén a ceremóniában. A magyar történelem és hagyomány ilyen mértékű megerőszakolásának, mindezéig, párja nincs! Az már csak hab a tortán, hogy az eskütételt befejező szövegből az „Isten engem úgy segéljen!”, minden magyarázat nélkül, az idén kimaradt! Tehát már az Istent is száműzték a Szent Koronával és a történelmi Árpádsávos lobogóval együtt! Mi jön még ezután?
Talán nem is csoda, hogy így mennek mostanra a dolgok! Ennyi „külföldi magyar” koprodukciója nyomán mi más történhetne, miközben a Nemzet egy része vérig sértődik, míg a nagyobbik hányada rá se hederít. Élő példa rá, hogy miközben végig jártunk két települést, Kókát és Tóalmást, a hivatalos tereken hivatalból kitűzdelt helyi és nemzeti lobogókon kívül, Kókán három helyen láttam magánházra kitűzött nemzeti lobogót, míg Tóalmáson egyet sem! Ennyire ünnepelnek bensőségesen arrafelé, ennyire fontos számukra a Nemzet Ünnepe! Ja és még volt egy lobogó, amit én kötöttem a kocsinkra és azzal vonultunk végig a két településen. Tóalmáson, a helyi rendezvények miatt, a Polgárőrség elzárta a forgalmat és másfelé terelték a strandra igyekvőket. Már messziről meglátták, hogy érkezünk fellobogózva, és minden kocsiból kiszálltak az egyenruhások, a fogadtatásunkra. Úgy bámultak, mintha valami nagyon groteszk dolgot cselekednénk és, bár nem kommentáltak, mikor a rendszámtáblát is megnézték, de a rosszallásukat nem rejtették véka alá. Hidegen kérdezték, hogy hová igyekszünk és milyen céllal? Elmondtuk, hogy megyünk úszni, és köszönés nélkül intették, hogy merre a kerülő. Ha nekünk nem is, de a címeres lobogónak illet volna tisztelegni bármilyen hivatalnoknak, de ezektől ilyet elvárni? Még viccnek sem jó emlegetni! A strand mellett terjedelmes kemping található, számtalan lakókocsival, sátorral. Miután leparkoltunk, levettem a lobogót is, és vidáman meglobogtattam, mire az egész társaságunk éljenezni kezdett. A kerítésen túl, a kempingben egy csapat nyaraló felállt és mosolyogva integettek. Mi visszaintetünk és máris melegebb lett a hangulat a korábbi eset után. Mikor jobban megnéztük a velünk együtt ünneplőket, hát nagyon furcsa érzés fogott el! Hollandok és németek voltak, akik nyilvánvalóan tudták, hogy milyen ünnep van, tiszteletből álltak fel mindnyájan, és mosolyogva integettek, mert értették, hogy azt ilyenkor minden nemzet így szokta cselekedni.
Hát bizony ez van! 2008.-ban augusztus 20.-án erdélyiek viszik a piros-fehér-zöld lobogót, a németekkel és a hollandokkal ünnepel, miközben a magyarországiak egy része vicsorogva nézi! Az agyadat eldobod, mert ezt ép ésszel felfogni nem lehet!
Néhány szót érdemes Tóalmásról elmondani. Tiszta, egyszerű, rendezett település, gondosan ápolt csinos házakkal, és terjedelmes, kikapcsolódást jelentő stranddal, kempinggel. Geotermikus forrásból tör fel a forró víz, enyhe kénhidrogénes tartalommal. Hasonlít a Bálványos környékén feltörő vizek szagára, de széndioxidot és hasonló ásványokat nem tartalmaz. Közel hatvan fokos a feltörő víz hőmérséklete, ezért a vizet csak közvetve használják a nagyobbik medence fűtésére. Van „nyugdíjas”-nak becézett ülőmedence is, ahová a forrás vizét engedik lassan, de néha annyira forró, hogy csak percekig lehet benne üldögélni. A nagyobbik lubickoló lejtős kialakítású, és a legmélyebb helyen is csak 1,7 méter mély. A vize tökéletesen tiszta és égszínkék.

Állandóan cserélik, és szűrik is, miközben a hőcserélőkön keresztül, állandó, kellemes hőmérsékletre állítják be. A környezet kitűnően van kialakítva. Hatalmas fák árnyéka teszi elviselhetővé a hőséget és gondozott gyep biztosít megfelelő heverésző, napozóhelyet a számos vendégnek. A közelben van a többhektárnyi területre terjeszkedő kempingező, focipályával és szálódával is. A beépített teraszokon gyorsbüfé és söröző is van, ahol, ha nem is kapsz meg mindent, de a kiszolgálás jó, és kedvesek a pultosok is. A kempingben nagyon sok idegen van, akik évek óta járnak ide nyaralni. Tavasszal kihozzák a lakókocsikat és csak októberben viszik azt haza. Addig teljesen otthonosan vannak berendezkedve, és olyan társaság kovácsolódott itt össze, mint egy nagy család. Elmés megoldásokkal kivitelezett kiegészítőkkel felszerelt lakókocsik, szélfogók, árnyékvásznak vannak kifeszítve, és látszik a nomád kempingezők rutinja, ahogyan leparkolnak, betájolják a sátrakat a helyi szélnek és napjárásnak megfelelően. Még futószőnyeg is van kiterítve a szomszédok közt, és a játékasztaloknál nagy bridzs és kanaszta partikat rendeznek. Az árak alacsonyak, ami mégsem megy a minőség kárára! Egy hónapra, a kempingezőben elhelyezett lakókocsiért, sátorért 15 000 forintot fizetnek. Ebben benne van a lakók strandjegye is, a villanyszámla, a szemét elhordása és a víz, tusoló, WC használata is. Ez bizony nem drága, és a hangulatot, tisztaságot is figyelembe véve, kitűnő hely a kikapcsolódásra vágyakozóknak. Nem igazán ismert hely, és talán ez is az előnye, mert itt nincs még jelen a már járulékos dorbézolásos hangulat, amit mindenfelé tapasztalni lehet már a hasonló helyeken. A lubickolást követően jó hangulatba kerülsz, és a fáradtság elszáll az ízületeidből. Nincs különösebb gyógyászati javaslata a nyilvánvalóan gyógyvíznek minősíthető fürdőnek, de azok akik ide járnak, nem is ilyen céllal érkeznek ide.

Na és hogy az emberek, a helyiek milyenek? Hát, mint amilyenek az emberek szoktak lenni.! Vagy talán mégsem! Ezek magyarok, akikkel nagyon nehéz, és csak különösen lehet és kell is bánni! Nem mumusok laknak errefelé, hanem zárkózott, gyanakodó és gyanakvóan figyelő emberekkel találkozol mindenfelé. Sokat csalódott, becsapott emberek viselkednek így, akik csalódtak a múltban, csalódottak a jelenben, és a jövőben már csak azt akarják, hogy többé már ne csalódjanak. Ezért aztán minden, ami idegen, az gyanús és úgy is kezelik. Tartózkodóan, mert nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle. Mikor közéjük kerülsz, azonnal kiszúrnak, és szótlanok lesznek, ha a közelükbe telepszel. Azonnal abbahagyják a beszélgetést, és csak bámulnak tétován szerte-szét, mintha semmi sem történne, de érezhető, hogy minden mozdulatodat, gesztusodat-szavadat hallják, mérlegelik. Miután látják, hogy nincs semmi különleges, akkor akadozva beszélgetni kezdenek megint, de a napszemüvegük mögül azért tovább figyelik a dolgokat. Idegesítő néha, de én már megszoktam, és elmondhatom, hogy volt pár kellemes csalódásom is. Egyik hölgy az ülőmedence lépcsőjén felejtette az úszószemüvegét, miután hosszú percekig a társaságunk mellett áztatta nem is éppen rossz lábait. Miután felállt és távozott, akkor vettük észre, hogy ottfelejtette a szemüveget. Felvettem és utána léptem, hogy visszaadjam neki. Gondban voltam, mert hogy kiabáljak utána, vagy most hogy lesz a dolog? Ezért a lépcsőn elejébe vágtam, a kezemben lóbálva a szemüveget, hogy elejét vegyem a félreértésnek. Sikerült, mert a korábbi kifejezéstelen arcra meglepett mosoly terült, és már kételkedni kezdtem, hogy vajon nem valami próba, vagy trükk csak az egész. Miután megköszönte, éreztem, hogy valami feloldódott, és minden egyből olyan igazán emberi lett. Megfordultam, és visszafelé indultam, mikor egy pillanatra úgy tűnt, hogy még mondani akar valamit, de nem jött ki szó a száján. Megálltam és a lehető legbátorítóbban mosolyogni próbáltam, hátha lesz még valami. „Önök ugye erdélyiek?” Kérdezte kissé megnyomva az erdélyi szót. „Igen, azok vagyunk!” Válaszoltam „Gondoltam, de most már ha tagadná is, azt nem hinném!” Mondta tűnődve, és látszódott, hogy inkább magának mondja, mint nekem. „Ennyire látszik?” Kérdeztem nevetve. „Hát…” és ezzel a két ujján hintázva a szemüvegét, ellépett lefele a lépcsőn. Nem mond mindent el a szó, a hanglejtés, az arcvonások, a testbeszéd néha sokkal bonyolultabb kommunikációra képes.
Ez bizony jó dolog, hogy van aki hallotta hírünket is, és itt aztán tényleg nem a kékfényes műsorokban szereplő honfitársaink cselekedeteire gondolok.
Mikor visszamentem a társaságomhoz, ott mindenki vigyorgott kegyetlenül, hogy hát most már akkor lesz valami találka is, mert ez a lovagias izé a szemüveggel, ez nagyon romantikusra sikeredett, és erre még összehordtak mindenféle elmés változatot is, miközben utánozták, hogy hogy mosolyogtam és tartottam a szemüveget a kezemben, stb. Kedvem lett volna bedobálni mindeniket a medencébe, mert én tényleg elrévedeztem, de nem úgy, ahogy félremagyarázták. Persze, ez kifelé egészen másféleképpen látszódhatott, és én meg is kaptam érte a magamét.
Estére hatalmas tüzet raktunk otthon a kertben, énekeltünk és táncoltunk is hozzá egy jót. Volt ott sütés és főzés is, úgy, ahogy mi erdélyiek szoktunk, és megbámultuk a tűzijátékot is, amit a helyiek rendeztek. Később a csillagokat bámultuk és hallgattuk a tücskök zenéjét is. Érdekes, hogy ott a tücskök nem tavasszal zenélnek, hanem augusztusban, és annyian nyüzsögnek a fűben, hogy ilyet én még nem láttam. A hangjuk sem olyan, mint az, amit mi itthon megszoktunk, és én esküdöztem, hogy az a csak a népiesen őszbogárnak nevezett kabóca lehet. A húgom addig erőltette, hogy az már tücsök, hogy képesek voltunk a fűben vadászni, hátha elkapjuk a zenészt. Neki volt igaza, mert egyszer a kamerának az infrás keresőjében megcsillant egy, formára a mijeinkkel azonos, de méretre kisebb tücsök. Akkor is hiába tücsök, mert a mi erdélyi tücskünk mégiscsak nagyobb!
Korábban pár nappal kifogtunk egy szép holdfogyatkozást is, de állvány nélkül sehogyan sem sikerült jó fotókat készíteni róla, mert azt a rövidre tervezett kirándulásra nem vittem magammal. Egy mégiscsak jobb lett, miután három másodpercig nem szuszogtam, nem mozdultam, és minden mesterlövészi képességemet összeszedtem.

Hát ez volt a Nemzeti Ünnep, és én is elzárkóztam a végén a szűk családi és baráti kör keretei közé, hogy a nem külföldiekkel legyünk otthon, nem úgy, mint gyurcsányék és az SZDSZ. Csakhogy itt, mi erdélyiek és magyarországi magyarok azért is, mi mégis együtt, és otthon voltunk és magyarként ünnepeltünk, míg a mostani nemzetáruló érdekszövetkezet ismét bebizonyította, hogy még ha magyaroknak is tartják magukat, a hétköznapi magyaroktól azért nagyon, de nagyon távol tartják magukat! Olyannyira, hogy ők ténylegesen „külföldiek” már nem csak Erdélyben, Felvidéken, Komáromban, és a Vajdaságban is, hanem már otthon Magyarországon, a főváros szívében is csak idegenek lehetnek!