Ezek a Nők

Ha valaki azt meri állítani, hogy ő ismeri a nőket, akkor én azzal a valakivel még csak vitatkozni sem fogok! Még azt a kétértelműséget sem akarom észrevenni, ami ebben a kijelentésben van! Legfeljebb annyit mondanék, hogy igen, nőket lehet ismerni, de ez távolról sem jelentheti azt, hogy bárki ismerné a női lelket is! Pont!

Hadd meséljek én valamit most, amiből kiderül egy és más, és a tények önmaguktól is beszélnek.

Kezdem azzal, hogy pillanatnyilag meg vagyok özvegyülve, ami persze nem igazi özvegységet jelent, hanem azt, hogy magamra hagyott a feleségem. Ez sem pont úgy van, ahogyan a klasszikusnak nevezett felállításokban szokott lenni, mikor az asszony egyszer csak lelép. Nem erről van szó, hanem arról, hogy most a tanulmányait folytatja egy másik városban, és minket, lányomat, a kandúrt, és persze engem is, itthon hagyott. Nem volt semmi ceremónia, vette az utazóbőröndjét, és "akkor én megyek", és ment. Volt hasznos utasítás is és feladat, amit én most mint hátramaradott, meg fogok oldani, vagy ki tudja? Figyeljétek csak!

"- Mire hazajövök, addig te fesd le a lövegtornyokat, a páncélzatot, kerekeket, és a lánctalpakat is szereld fel rájuk."

Most ha valakinek ez furcsán hangzik, akkor vegye csak tudomásul, hogy minden családban vannak prioritások is, és... vannak nők! Nők, akiről mint már fentebb is emlegettem, egyesek azt állítják, hogy ők... Tényleg? Lövegtorony, lánctalp, páncélzat! Igen, ez mind olyan szöveg, amire bárki számíthat, ha éppen távozni készülő feleségét hallgatja. Hát nem?

Huszonegy év házasság után mindenkit érhetnek meglepetések, ám én megtanultam már alaposan azt, hogy semmin se lepődjek meg, ha a feleségemmel  kapcsolatosan kell nekem valamit újat megtapasztalnom. Nem tudom ezzel ki hogyan szokott lenni, de én jól tudom már, hogy az én feleségem egy igen különleges nő. Igaz azonban az is, hogyha nem ilyen volna, akkor nem lenne a feleségem, vagy én nem lennék a férje, de ezt most ne firtassuk.

Most persze jöhet bárki és agyalhatja a szöveget, hogy igen, a nők szeretnek kézimunkázni, pepecselő munkákkal bíbelődni, de én azért megmondom, hogy ebben a hobbiban kicsit másképpen vannak a dolgok. Korábban már mutattam be itt, hogy a makettezés nálam már régi hagyománynak számít, és ezért én azt igen jól tudom, hogy a legnagyobb disznóság mindig a festéssel és azokkal az átkozott lánctalpakkal van. Mellesleg a nők érdeklődése is más irányba lenne tájoltabb, mint  az Abrams és Merkava nehéz-tankok összeszerelése. Azt hiszem, hogy ebben mindannyian megegyezhetünk. Akinek kétségei lennének még, hogy az én feleségem másfelé is igen jól feltalálja magát a műszaki dolgokban, annak mutatok egy másik képet.

 Úgy történt, hogy ebéd közben kedvesem egyszer csak megjegyezte, hogy figurázott a kocsija, de aztán ő megoldotta a gondokat. Fúrta az oldalamat nagyon, hogy mit oldott meg, ezért mikor felnyitottam a motorházat, ezt láthattam. Elrobbant a dízelmotor gázolajfecskendőinek túlcsordulási slagjainak egyike, és asszonyom megoldotta a gondot úgy és azzal, ami egy egészségügyi szakembernek ilyenkor a keze ügyébe kerülhet. Amint látható, a kékeszöld csíkkal festett, áttetsző műanyag slagocska nem egyéb, mint egy urológiai szonda egy darabja. Most gondoljatok csak bele, ez a nő, ez most átképzésen van! Továbbképzésen... vagy nem tudom!

Meg sem lepődnék, ha egyszer csak hallanám a zúgást, és berobbanna a félmázsás buzogány, amit a kedvesem hajít hét mérföld távolságból haza, aztán megérkezik nemsokára ő is egy sárkány nyergében, és beköti a tömbházunk elé, és megveregeti barátságosan a kifáradt sárkány nyakát

- Jó gyíkocska voltál, kapsz parazsat vacsorára! - és mikor elejébe szaladok boldogan, akkor megkérdi tőlem 

- Megvan a munka, amit kiadtam neked?- és én akkor mit mondok neki? Ezért kunyerálok most a lányomnak, hogy mint festőművész, vegye le rólam a gondokat, és csillogtassa meg a tudományát egy kicsit az én érdekemben is. Nem lesz könnyű, mert ő is az anyja lánya, és érhetnek még meglepetések. Inkább abban reménykedek most, hogy az érkezést jelző zúgás után, egyszer csak landolni látom a nőmet egy ejtőernyővel, majd örvendezve ugrik a nyakamba, és boldogan újságolja el, hogy sikeresen elvégezte a deszantos kiképzését. Markomba nyomja fegyverét és megjegyzi!

-Amíg te kisikálod, addig én készítek valami rendes kaját nektek, ok? 

-Én is örvendek, hogy újra itthon vagy, kedvesem!